Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Kodolányi János levelei Zimándi P. Istvánhoz

Ilyen esetben ha nem is nyílt, azaz „manifesztált”, de okvetlenül burkolt, „áttételes” homoszexualitás fejlődik ki. Afféle szublimált, esztétikai homoszexualitás. Ilyen volt a Babits—Baumgarten—Basch hármasság is. Péterfy eleinte maga sem tudta, milyen hálóba kényszerült. De bele kellett kényszerülnie, hiszen a nőiség felé minden utat elzártak előle. Könnyen érthető, hogy a bűntudata egyre nőtt s végül elviselhetetlenné vált. A vallás nem segíthetett rajta, mert 1) már ifjúságában szörnyű és brutális ütés érte és 2) szkeptikus volt, szkeptikus korban élt. önbizalma, önbecsülése napról-napra morzsolódott s végül egyre rohamosabban felőrlődött. Hiszen minden napja csúfos vereség és kudarc volt. Végül teljesen megvetette magát, szégyenét úgy hurcolta, mintha mindenki leolvasná arcáról, életkedve semmivé vált, reménytelen volt minden. Mikor aztán anyja meghalt, teljesen magára maradt. Az „elsivatagosodás” érzése, amiről már említést tettem, menthetetlenül rászakadt. Ehhez járult a Goldzieher-fiúval kötött zenei barátsága is. Volt olyan értelmes és tanult, s őszinte is, hogy megértse: ebben a barátságban a zene csak ürügy és forma, a lényeg: a mélyben lappangó homoszexuális vonzódás. Hogy erről akkoriban hogyan gondolkoztak, tudod. Nem egy ember menekült öngyilkosságba ez elől a szégyenletes betegség elől. (Olvasd Krafft—Ebing „tudományos” műveit erről a kérdésről.) Sokat mond, hogy nemcsak ő, de Goldzieher is öngyilkos lett. Bizonyos tehát, hogy beszélgettek a dologról, s ráébredtek tisztán esztétikainak és szelleminek vélt kapcsolatuk valódi mivoltára, mondhatnám: a démoni arc rájuk vigyorgott a zenei formák alól. Ez volt a végső lökés. Péterfy megsemmisítette magát, mert másként nem menekülhetett.

Ebből láthatod, hogy nem volt „öngyilkos alkat”, azaz nem hozott magával vál- tozhatatlan konstitucionális csírákat. Normális, ép, egészséges fiú volt, katasztrófájának útján három alak áll, mint három Párka: apja, anyja és a gyóntatója. Körülötte pedig egy racionális, áltudományos, kiábrándult, megüresedett társadalom, voltaképpen céltalan mechanizmus, többé nem közösség, hanem egy széthullóban, rot- hadóban lévő konglomerátum. És ez a konglomerátum még a tetejébe hipokrita is volt. Kispolgári érzelmesség, formalista erkölcsök, leplezés, langyos, vagy gyűlölködő egyháziasság s a „haladás” mindent pótló, kevélykedővé tévő illúziója, mákonya.

Ebben a néhány szóban szerettem volna vázolni Péterfy öngyilkosságának képletét. Nem „alkat” tehát, hanem kényszerű és szükségszerű kialakulás. Egyébként orvossal hiába tárgyalsz erről a kérdésről. Orvosok ehhez nem értenek, lelki kérdések ezek és szellemiek.

Most egyelőre le is zárom, mert véleményem szerint elemzésünk végső pontig jutott. Majd visszatérek rá, ha újabb problémák adódnak.

Olvasd el gondosan az Irodalmi Üjság vezércikkét, Illés Béla tollából. Igazán felemelő és világos írás. Minden tiszta benne, minden egyenes és érthető. Kétségek nem lehetnek ezután. Joggal lehetünk optimisták. Én az vagyok a csontom velejéig. No, sikerült új szerkesztőt is fogni Hámos személyében. Hámos minden hámot vállal. Sohasem hittem volna, mikor még az Űj Időkben írt dicsérő kritikákat Herczeg Ferenc, Harsányi Zsolt, Zsigray Julianna s más nagyok műveiről.

Szeretnék már Veled egy kicsit személyesen csevegni, mint Gellérttel.

Könyveimből váratlanul kifogytam, mert néhány hivatalos hatalmasságnak kellett adnom, noha az illetők hivatalból kapnak könyvet. (Péter, Erdei stb.) Vérző szívvel fosztottam meg magamat. Így egy-két barátomnak várnia kell, amíg Jucika újakat vásárol, Bisztraynak is.

Dolgozz csak inad szakadtáig szorgosan a Péterfyn. Szeretettel ölellek.

Ui.: A Vigíliát még nem kaptam meg.

János b.

97