Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Kodolányi János levelei Zimándi P. Istvánhoz
mondja véleményét s elhallgat, Reviczky Schopenhauerből merítene valami erősítő hitet, de ez nem hit, hanem filozófia; sorsa a tüdővész. Petelei meghasonlott parasztfigurákba vetíti ki saját meghasonlását. Így az igaziak, a valódiak. S azok, akik hajlandók elfogadni az űj világszemléletet, a hitetlenség hitét, mint mesteremberek dolgoznak. Az írói hivatás pályává aljasul. Kenyérkereseti móddá. Foglalkozássá. Az írás: az élet, a világ felszínének ábrázolása, tehát realizmus (nem dosztojevszkiji értelemben) és naturalizmus. Győz a „valóság” ábrázolása, vagyis mindazé a jelenségé, ami érzékszerveinkkel tapasztalható. A költő: mulattatni akar, a dráma szórakoztatni, szemet kápráztatni, érzékeket hódítani és csiklandozni. Fölbukkan „korunk hőse” az újságíró, félig író, félig szélhámos, úgy, ahogy Maupassant ábrázolja. A folyamat a szabadesés törvényei szerint egyre gyorsuló mozgással fejlődik a vég felé: az író, a költő, mindenféle művész közönséges szajhává válik, semmi sem érdekli, csak a siker, a pénz, a társadalmi biztonság, egyetlen célja a konkurrencia legázolása. Az érzékenyek, akik lelkűkben még emlékeztek az elveszett Paradicsom csodálatos szépségére s magasztosságára, tudva-tudatlanul inkább megölték magukat, mert nem volt mit keresniük ebben a borzalmas világegyetemben. A cinikusok, a törtetők, a hiú senkik pedig eladták magukat és megadták magukat. Tudjuk, a cinizmus is egyik fajtája a kétségbeesésnek. És az öngyilkosságnak, ök egyénileg élnek, sőt jól élnek, de szellemileg halottak. Némelyikük ezt tudja is. József Attilát ifjúkora óta jól ismertem, sűrűn voltam vele együtt egészen öngyilkosságáig. Tisztán megfigyelhető volt rajta a skizofrénia elhatalmasodása. Hirdette Marxot s közben kétségbeesett erővel kereste a lelket s az Istent. Meg is találta, tudta, hogy van, de nem mondhatta, amit a benne lakozó Isten sugallt, hiszen származása, szeretete olyan társadalmi osztályhoz kapcsolta, amely tagadja azt, ami Attilában a legmagasabb. Hol volt a hazája, az otthona ennek a szegény, magányos gyermeknek? Sehol. Eleven példája igazolja érveimet. Ezzel csak rá akartam mutatni, hol kell keresnünk a sűrű öngyilkosságok okát. Érdemes volna gondosan kidolgozni a kérdést s az írók, költők műveiből, magánéletéből összegyűjteni a bizonyítékokat. Ha Péterfyvel végeztél, javaslom, vedd munkába ezt a feladatot. Most levelem végére érkeztem. írj nemsokára. Ha nem így látod a dolgot, írd meg a Magad nézeteit, ketten talán ki tudjuk bogozni ezt a korszerű s tanulságos problémát. írd meg!! Jó egészséget, jó munkát, békességet kívánok. Rónayt üdvözlöm. Szeretettel ölel: János b. Akarattya, 1954. júl. 6. Kedves Pistám! Nem akartam addig írni, amíg Péterfydet el nem olvastam. Ez pedig egy kissé lassan ment, nyakamon lévén a két kis unoka és sok gond, nyavalya. Most végre írógéphez ülhetek. Először is megköszönöm az Irodalmi Újságokat. Nemcsak az bánt, hogy költségbe vered Magad, de a tetejébe még egyre jobban undorodom is tőle. Talán jól tennéd, ha nem küldenéd, nem csinálhatunk ebből rendszert. Vagy sikerül végre pénzhez jutnom a könyvem révén s akkor előfizetek rá, vagy nem s akkor úgyis megeheti a fene. Nem érdekel már túlságosan. Sajnálom, hogy olyan korán el kellett mennetek, pedig lett volna még mit beszélgetnünk. Igaz, legalább három napra és éjjelre lett volna szükség, hogy csak a legfontosabbakat megbeszéljük. Nagyon örülök Belon barátságának — mert remélem, az —, igen művelt, őszinte, derék ember s melegszívű is. Csak azt csodálom, hogy annyira egyháziasan anyagias gondolkodású, persze, az „anyagias” filozófiai értelemben veendő, azaz úgy, hogy nem tud eléggé elvont lenni. Még hozzám képest is 88
