Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Kurucz Gyula: Beépített gemszterek (novella)
tudni kell. Ha elvesznél, a címet mondd, bogaram! Lehet, hogy a titkos, földalatti rákok a palotát is levitték a föld alá, a temetőbe és csak éjszaka másznak elő, amikor a gyerekek már alusznak, őrá vigyáz a papa, nagyon erős. Lehet, hogy papa találkozott rákkal, de nem mondja el, volt egy barátja, korán halt meg rákban, benne a rákban? Olyan óriási lehet? Aznap este, a temetés után, a fekete ruhájában sokat izzadt papa és ő bolondozott vele és papa szeme hideg lett és tüzes és átcsapott az asztalon, az ő szájára, csípett és ő sírt, mint egy nem férfi, a megijedéstől, annyira nem fájt, papa széke nagyot kattant, elfehéredett az arca, kerek lett a szeme a visszaüléstől, lassan megemelte a székét, kiszabadította a lábujját és csupa könny volt a szeme, talán megbánta, amiért megütötte és csak annyit mondott, lefele nézve: ezt a széket raboknak csinálták. Másnap reggel a lábujja körme lila volt, aztán fekete lett, papa nevetett, Isten nem ver bottal. Akinek ilyen barátja van, akivel mindent meg lehet beszélni, és mégis üt, az megérdemli. Aznap sokat beszélgettek papával, mesélt a szájából Sándor vitézről, a törökökről, a várról és hogy még háborúban is legfontosabb tanulni, hogy ha jobb idők jönnek, legyen kiművelett fő. A jó idő az napsütés, jó a hó is, ha süt a nap, lehet szánkózni, aztán egyszer csak leesett papa körme, biztos nem vigyázott rá, nem Istenke verte, nem is bottal, hiszen nem látszik, a semmi hogy fogja a botot, az lehetetlen, akkor hogy csinálja a Verjemegazistent? Ha papa néha fenekére üt, akkor tudja, hogy rossz volt, és nem is a keze fáj, hanem ahogy nézi.- Dani! Vacsora! Rendet rakni! Mama a teraszon integet fekete karikás a szeme, papa azt mondja, Karikás Frigyes, te proletár értelmiségi rabszolga, pedig mama nem jár a dolgozójába Borika miatt, nem kutatja a vegyet, kevés pénzt adnak neki, amiért Borika született, a mosásért, vasalásért, főzésért, takarításért, szoptatásért nem jár sok pénz. Pedig új kizsákmányolhatót szállítasz nekik, mondja papa, de sehol a zsák, Borika kiságyban alszik. A sötétedésben alig találja meg a játékait, beviszi a garázsba, a papa létrája mellett ott a meszes vödör, a gumikesztyű, az ecset, festi a plafont meg a falat, hogy ha megszárad a büdös mész, fehér legyen, ne úgy, mint a Géza bácsiék fele. Rend a lelke mindennek, kiköpöm a lelkemet, papa hátán vizes a trikó, pelenkát köt a fejére, mint a szakács néni az óvodában, pettyes az arca, bekeni babakrémmel és ő sohse nézheti, mert a mésztől megvakulna, papa nem, neki csak piros lesz a szeme, dörzsöli. Milyen jó lenne festeni a korongos ecsettel, nem szabad, ő még gyerek. Sietni kell, hogy felnőjön, ő is három mű szakoz, legyen gyereke, mindenhez értsen, mert azért tanulsz a gimnáziumban meg az egyetemen. Az építészek többet tudnak, mint a bölcs észek, majd mindent együtt csinálnak a papával, akkor papa szeme alatt nem lesz olyan fekete, vacsorára sokat esznek, erősek lesznek, és amikor lefekszik, papa bír majd a szájából mesélni, nem lesz annyira fáradt, ő utána mesél Borikának, és papával együtt ők ölelik fel az erős karjukra mamát és Borikát, ringatóznak, szólják a puszikat és mondják, hogy Család! Család! (1989) 847
