Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Kurucz Gyula: Beépített gemszterek (novella)
ezeket, hogy port csináltak gumi helyett a kerékbe. Az egyik betonon oda, a másikon vissza, Remélem, nyáron megtanulsz, majd levesszük a támasztókerekeket. Akkor majd úgy száguld, mint papa ővele elől a gyerekülésen és felhúzza a cippzárat a szél ellen. Talán még napszemüveget is kap. Nem látsz, te szemét? Azanyádba! Te szemét! Anyád! Jönnek a szemetek, a lunpenesek, és tegeznek. Ha letegezik Sándor vitézt, az beléjük lő egy nyílvesszőt Peng! Peng! Meghalt! Véged Lunpenes! Ne tegezz! Peng! Peng! Tolakodnak a lunpenesek az ócska csotrogájukkal, azt hiszik, a kis Polskival mindenki durva lehet, pedig papa erősebb, és mielőtt papa kiugrana, behúzna nekik egyet, mama kéri, kérleli, ne törődjön ezekkel Barmok, hát nem látod?! Ne alacso- nyodj le! Papa magas marad, csak őhozzá alacsonyodik le meg Borikához és akkor sok nevetés van az arcán, olyan édeskésen nézi őket, Csillagszemű, ha te nem lennél nekem! Ilyenkor valami felmászik a torkába, legjobb átölelni a papát, belebújni a nagy vállába, ringatózni vele, érezni, hogy nagyon akarna, de csak egy kicsit szorít, épp, hogy jó legyen, szelíden, Összeroppantalak, kicsi bocsom! Zúg a levegő, lobogtatja a haját Szaladjunk, szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk, mindenkinél gyorsabb, félrelöki őket, csak a csúnya, káromkodó szájuk látszik, a szuvas foguk, a rettenetes tegezésük, lehagyjuk őket, gyorsabbak vagyunk, zúg, zúg, nézhettek utánunk, nem hallani, mit kiabálnak, már kacagni is tud a papa, nem emésztik, az emésztéshez le kell feküdni, akkor áramlik szét bennünk az erő, hogy növekedjünk, okosodjunk, a sok vitamint felszívja a gyomrunk, szív, szív, majd iskolába megyünk, gimnáziumba, egyetemre, egyetem, begyetem, tengertánc, hajdú sógor mit csinálsz, úgy mint papa és mama, diplománk lesz és azzal nagyon mérgesek leszünk, de okosak. A kisautó keveset fogyaszt, hogy legyen pénz gyümölcsre és zöldségre, attól megint okosabbak leszünk. A liba apró lékját lékolják, mint a tavacskákon télen a kis lyukakat, hogy szuszogjon a hal, az is finom, csak drága, a csirke apró lékon sok a bőr meg a bőrkeményedés. Bzüüü, zúg a szél, éles kanyar, akár a kés, ha megfeni mama a lábos szélén, nagymamijától tanulta, aki az ő nagy dédnénije, ükunoka, csak úgy süvölt a szél!- Ne üvölts Dani! Ne üvölts, az istenre kérlek! Papa kihajol az ablakon, szelídül az arca; ki üvöltött, ő elfelejtette.- Halkabban, bogárkám! Dolgoznék, és így nem megy.- Én nem, csak!- Elfeledkeztél magadról, Danikám, tudom. Papa eltűnik a dolgozóasztalához, megint jön a füst, az ablakkeretben sötét van, pedig süt a nap, hogy lehet ez? mit csinál az árnyék a szobában, sok árnyék mászott be, elbújtak? itt a kisfa alatt nincs sötét. Elfelejtette magát, mit felejtett el magáról, nem hallotta, hogy kiabál, valami manó volna, a manó az odvas körtefából! Vastag és rücskös a törzse, hárman érik át, alul is egy nagy odú, fölül is, belül üres, itt laknak az erdei manók, áll, nézi, de nem búvik ki egy sem, óvatosan bekukucskál, sötét van, itthon vannak? Nem mondasz nekik valamit? Kis manók, kis manók, jó gyerek leszek, vigyázzatok rám és a papáékra! fülel, és egy mormogós vagy vékony hang, manóhang szól a fából: hajó lesz, vigyáznak rá a kis manók. Néha csintalan vagy, néha büdös 835
