Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Kovács András Ferenc: Michelangelo fohásza (vers)
KOVÁCS ANDRÁS FERENC Michelangelo fohásza Tudorkodókat, sok tacskó tanoncot: képmutatókat küldtél rám, Uram, kegyelmed osztják egymás közt előre ölebeid, mint képzelt ócska koncot, közéjük engem úgy vetett kezed - megunt kesztyűt, kit már levetkezett... Mert önmagába görnyedt óriás szót küldtél reám te, színvak szobrokat, szemforgatókat kővé szelleműben: kavincoló elmével glóriázók gálád falkája rajtam mind mulat - nyomomba szaglász, hajt vad indulat! Lelkendezőket, szépre herregőket hiába küldtél rám: vadászatod mégsem feléd hajt, nem hozzád, te Gazda, hisz sorról sorra csak szököm előled: kőben, színekben, szóban megfutok - tevéled, űzött, szembefordulok. Te rossz pecér, tőlem hiába óvtad szenteskedő csahos küldötteid, számítgatóid, kik nem káromolnak: dicsfényeikkel elfinomkodókat, akikbe önzést árasztott a hit - tedd emberibbé választottjaid! Festményeikbe fényt lehelj, hogy intsen: márvány-agyukba küldj erőt, Uram, emeld föl arcuk, formát adj: legyen mind nálam különb és mesterebb a nincsben, nincsebb mint én, ki költő sem vagyok - csak visszhangod, mely verseket vakog...
