Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - M. Kiss Sándor: Egy karika a szalámiból (Beszélgetés Kiss-Balázs Eszterrel) (interjú)
mi határozatot, amelynek alapján állapítsa meg, hogy Kiss Eszter elítélt terhére megállapított cselekmények nem képeznek bűncselekményt és ezért mentse fel őt az ellene emelt vád alól. Indoklás: Az ügyben eljáró bíróság az ítélet meghozatalakor, a személyi kultusz által kialakított szektás, véleménykülönbséget nem tűrő politikai szemléletből indult ki. A közelmúlt politikai eseményei az ügy jellegét döntően megváltoztatták. A helyes politikai szemlélet alapján megállapítható, hogy Kiss Eszter terhére rótt cselekmények nem mások, mint a MKP és az Szdp. között fennálló elvi és gyakorlati véleménykülönbségek egy személyre való kihatásai, amelyek a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntettének törvényi tény- álladékát nem valósítják meg. Kiss Eszter vezetőjét és irányítóját, Justus Pált, aki hasonló bűncselekményekkel volt vádolva, a Legfelsőbb Bíróság már jogerősen felmentette. Mindezek alapján megállapítható, hogy a megtámadott ítélet törvénysértő, annak hatályon kívül helyezése és Kiss Eszter felmentése a vád és következményei alól indokolt. Budapest, 1956. október 16. (Non György) legfőbb ügyész * Eötvös Loránd Tudományegyetem Történettudományi Kara Dékánjának, Budapest Alulírott Kiss Éva Eszter (szül. 1926. II. 13.) azzal a kéréssel fordulok Dékán Űrhöz, hogy a történettudományi kar III. évfolyamára levelező tagként felvenni szíveskedjék. Egyetemi tanulmányaimat 1948 őszén kezdtem meg, magyar—történelem szakon. Alapvizsgámat jeles eredménnyel tettem le. Az erről szóló bizonylatot: indexet és alapvizsgabizonyítványt mellékelten beterjesztem. 1950. július 20-án, néhány nappal az alapvizsga után letartóztattak, mert 1942 óta fennálló munkásmozgalmi működésem során ideológiai hibákat követtem el. 1955. május 5-én, a felszabadulás tizedik évfordulója alkalmából elrendelt amnesztia során szabadlábra helyeztek. Az erről szóló okmányokat kívánságra bemutathatom, de minthogy azok számomra nélkülözhetetlen igazolások, nem mellékelhetem. Érdeklődésemre mind az államvédelmi, mind pedig a pártszervek azt felelték, hogy továbbtanulásomat helyeslik. Tíz-tizenkét éves korom, még Skót iskolai diákéveim óta tudatosan él bennem, hogy minden akadályon keresztül feltétlenül tanulni és írásban vagy szóban tanítani akarok. Édesapám meghalt, amikor 11 éves voltam. Nem hagytam abba tanulmányaimat: tanáraim segítségével bennlakó növendék lehettem a Skót-iskolában és tanítványokat is szereztek számmora. Egyetemi tanulmányokat akkor nem folytathattam, mert öreg, beteg édesanyámat mindenképpen el kellett tartanom. Egy pillanatra sem adtam fel a reményt, hogy eljön az idő, amikor majd egyetemre járhatok. 1948-ban is állásban voltam, amikor az Egyetem esji tagozatára beiratkoztam. A munka erősen igénybevett szellemileg is, időben is. Napi 4—5 órát aludtam, és nem éreztem a fáradtságot. A börtönben töltött évek alatt semmilyen veszteség nem fájt any- nyira, mint az, hogy az egyetemről ki kellett maradnom. Ott is, amennyire ez egyáltalán lehetséges volt, igyekeztem olvasni, tanulni, hogy ne veszítsem el teljesen a tanulási képességet sem és a tudományos világgal való kontaktust sem. Molnár Eriknek a magyar őstörténetről szóló könyvét is ott tanulmányoztam. Június hó 1-jétől varrodába vagy szövődébe megyek dolgozni. A közbeeső idő alatt igyekszem megromlott egészségemet helyreállítani. Kérem Dékán Urat, tegye számomra lehetővé, hogy az egyetem levelező hallgatója lehessek. Az egész létezésben semmi sem olyan fontos számomra, mint az hogy tovább tanulhassak; hogy a diploma megszerzése révén végre eljussak oda, hogy abból élhessek, amiért élni szeretnék. Kérem Dékán Űr válaszát, tagadás esetén is. Felvétel esetén nemcsak köszönetét mondok, de minden erőmet megfeszítem, hogy tanulmányi eredményeim bizonyítsák: nem voltam méltatlan a felvételre. Budapest, 1954. május 20. Kiss Éva Eszter Budapest VII., Baross tér 16. I.
