Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - A moldvai csángó folklór kincseiből. A pokolban kénlódó dúsgazdag históriája (lejegyezte Szabó Csaba)

121 Hogy még e(r)re jussak, jaj, sohasem tudtam,

Avagy, ha tudtam és, vele nem gondoltam.

Hogy pokol és légyén, csak meg sém álmodtam,

Mást magamhoz képest sémminek tartottam.

125 Hogy jusson eszémbe, hogy volt még nagyabb úr,

Kit meg nem ijeszthet soha sémmi djér-dur?

Nem kerestem kedvit, - jajj, a szémyü kjén fúr,

Mire ménék majdan, ha tüzes dárda szúr?

129 Tudom jól, mert ugyan érzem kínjaimat,

Pokolban ördögvei éggyenlő sorsomat,

Honnat majd elvészém a-zén jutalmamat.

Mind lészén ott dolgom? - Ertséték meg szómat:

133 Hol könnyhullatásval öntözöm arcúmat,

Hol kesergém régi, friss állapátamat,

Hol sirak, hol rivak, szánom kínja/imat,

Hol csak tapagatam sébés tagjayimat.

137 Néha friss palatám, néha sok jószágám,

Néha jut eszémbe ékés majorságául,

Két kezemvel gyü(j)tött, saját takarmányául,

Érteték elmémét gyakran vetém s hányám.

141 Mé(ny)nyi szántóföldem, mé(ny)nyi örökségém,

Mé(ny)nyi gyü(j)teményém, mé(ny)nyi sok szépségém, Arannyom, ezüstöm, drága ékésségim,

Zámfár, gyöngy, gyémántas, csuda fényésségim.

145 Mé(ny)nyi tömöntelen gazdaságim voltak,

Mé(ny)nyi sok nyája/im, miként szaparadtak! Számtalan barma/im sok mezőt béfogtak,

Hogy ne emlégessem, tölZem elmaradtak.

149 Keservessen jutnak eszémbe barátim,

Kedves hités társam, sok jóakaró/im.

Jaj, hogy felejtselek, szerelmés magzatim,

Jaj, elhagylak immár én édés rokonnyim.

153 Vissza nem térheték soha már hozzáták,

Itt a-zidő, hogy tü tölZem távozzaták.

Szabadulásomat elé se hozzáták,

Nem lészén az soha, bár ne és várjáták.

A GAZDAG FELESÉGE

157 Jaj, hova futsz tölZem életém reménnyé,

Édes árvá/idat, hogy hagyod vészéire?

Oh, udvarombeli szép ifjúság fénye,

Jut-é eszetékbe sok jó tétéménnye?

161 Jaj, méZy nagy szomorú messze távozzásád,

IZy hirtelen nekém tölZed elválZásám,

De jajj, özvegységre igy elmaradásául,

Hogy nem léhet veled világban lakásám?

748