Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Laczkó András: Menhelytől a müncheni nyomdáig (Találkozás Molnár Józseffel) (interjú)

(lehet, hogy ezután lettem az OIB titkára) meghívott magához. Már nem emlékszem, a Dob, a Wesselényi utcában vagy a környékén lakott valahol, közel a mai Bajcsy-Zsilinszky úthoz, az anyósáéknál. Az ajtófélfán mindenütt ott volt a tóratekercs fölszögezve, ami engem nagyon-nagyon kiábrándított, mert akkor annyira materialista világnézetet vallottam, hogy a keresztet sem tűrtem volna meg a rokonaim lakásában. Eléggé vehemens fiatalember lehettem, mert Ságvári le is intett, hogy ne beszéljél túlságosan hangosan, nehogy meghallják az anyósáék, miről beszélünk. Úgy látszik, nem tartott méltónak arra, hogy fölszólítson az illegális pártba való belépésre. Továbbra is a szociáldemokrata pártban maradtam.

Állítólag engem nem választott az OIB-titkári funkcióra, hanem kinevezett a felsőbbség. Erre már nem emlékszem. Az OIB-ról készült könyvében Bakó Agnes azt állítja. Pénztáros volt, neki jobban kell tudnia. Valahogy így lettem az OIB titkára, de nem tartott nagyon sokáig. Behívtak katonának, és utánam Ságvári került az OIB élére. Nem nagyon igyekeztem, mert láttam, amit én akarok; a szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetét egy erős, osztályharcos nemzeti szervezetté alakítani, hogy a náci veszedelmet valóban magyar nemzeti veszedelemnek érezzük, nem sikerült. A népi írók befolyását akartam erősíteni, de nem lehetett keresztülvinni. Ságvári Endrének ekkor még fontosabb volt a tanonckérdés. Mindig ezt hajtogatta. A négerekről írt novellákat, én azt szerettem volna, ha inkább a kispesti munkások életéről szólna, azt hiszem, a munkások életét se nagyon ismerte, elméleti kommunista volt. Nem voltam vele rossz viszonyban. Dolgoztunk.

Mikor aztán visszakerültem a katonaságtól, nagyon rövid ideig még létezett a párt. Igazolványom még most is itt van a zsebemben, mert véletlenül megmaradt. A parasztpárti vezetőségi igazolványomat elvesztettem valahol nyugaton. Még a háború alatt Vásárhelyi Miklós elvitt Donáth Ferenchez, mert írt egy cikket a Kelet Népébe Áchim Andrásról, s azt hittem, többet tud róla. Addig csak Féja Géza könyvében olvastam, és nagyon érdekelt. Kiderült, hogy Donáth sem tudott többet, csak amit megírt. Parasztdemokrácia, úgy emlékszem, az volt írásának a címe. Mikor már Budapest be volt kerítve, fölkerekedett Orbán László. Az illegális párt megbízásából jött, felszólított, hogy lépjek be. Azt feleltem, nem. „Miért nem?” „Nézd Laci - mondtam -, nekem az a gyanús, hogy ti majd azt fogjátok csinálni vörösben, amit ezek a gazok most zöldben.”

Nem akarok dicsekedni, de látnok voltam, a Rákosi-időszak bizonyos mértékben, eszközeiben hasonlított az előző korszakhoz. Ettől féltem, mert Oroszországban, amikor katona voltam, megtanultam annyira oroszul, hogy kikérdeztem az embereket, tudtam a sztálini tervről. Volt nekem egy privát hadifoglyom.

Hogy értendő a privát?

A németek átadtak nekünk vagy negyven hadifoglyot, amikor továbbmentek. Nem voltunk harcoló alakulat (ezt hosszú volna elmondani). Én voltam az élelmezési könyvelő. Nem vallottam be, hogy érettségim van, mert Kassáknál olvastam, hogy ő is lehetett volna karpaszományos az első világháborúban, mint író, de nem kérte, mondom, én se kérem. Azért azt tudták, látták a tisztek, hogy mégis valamit tanultam, és a könyveléshez értek. Megtettek könyvelőnek. A hadifoglyokat a továbbvonuló németek adták át alakulatunknak. Parancsnokunk Markó János százados volt, aki Hunyadi Jánost utánozva rózsafüzért hordott magánál. Mondtam neki: „százados úr, nagy bajban vagyok, mert nem tudom, hogyan élelmezzük a foglyokat. Ha német ellátás szerint kell kiadni az élelmet, a hadifoglyoknak csak fél adag kenyér jár, de az is kevés, amit a mi katonáink kapnak, fél adagon éhen halnak. Előírás, hogy csak lóhúst lehet nekik adni. Honnan a fenéből vegyek én lóhúst?” „Tudod mit, adjál nekik ugyanazt, amit a mi katonáinknak!” Rendes ember volt, egyszer összehívatta a foglyokat, és kijelentette, aki akar, hazamehet. Egy részük nem akart, egyszerűen azért, mert nem volt hova mennie, elpusztult a faluja. Vagy a front másik oldalán volt,

678