Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Laczkó András: Menhelytől a müncheni nyomdáig (Találkozás Molnár Józseffel) (interjú)
LACZKÓ ANDRÁS Menhelytől a müncheni nyomdáig TALÁLKOZÁS MOLNÁR JÓZSEFFEL A változatos tipográfiája. Auróra Könyvek Molnár József müncheni nyomdájában készültek. A nyomdászok Tótfalusi Kiss Miklós óta nem csupán kötetek, lapok előállításával, írással is foglalkoznak. De az is igaz, hogy önnön munkájukra fordítják a legkevesebb időt. Így állhatott elő olyan helyzet, hogy a hetvenedik életévén túljutó Molnár Józsefnek még nem olvashatjuk a nagy elődről, Tótfalusiról írott könyvét. Arról viszont szívesen beszélt, hogyan kanyarodott az (élet)út a müncheni nyomdáig. 1918-ban születtem Budapesten. Már kicsi gyermek koromban vidékre kerültem. Ellentétben József Attilával, én abban a szerencsében részesültem, hogy menhelyiként a rokonaimhoz mehettem. Szegény Attila idegenekhez került, neki sokat kellett szenvednie. Engem a nagynéném nevelt Csepregen. Ott voltam tizenkét éves koromig, azután, mivel a menhely nem fizetett tovább, megint visszajutottam Budapestre. Egy ideig a Rácz-internátusban voltam szolgagyerek, hogy majd tanulhatok. Az igazgató magát kommunistának vallotta, de az a fajta baloldali volt, akiből azonnal kiábrándultam. Például engem nem engedett a többiekkel együtt aludni, mert szolgagyerek voltam. Ablaktalan szobában a szekrények mögé egy ágyat beállított. Reggel feladatom volt zsemlét hozni a többi gyereknek, én persze csak kenyeret kaptam (hacsak a pék meg nem szánt egy megmaradt zsömlével). Onnan mindenképpen el akartam jönni, hogy tanulhassak. Anyám ismerősei, ahol lánykorában szolgált, kijárták, hogy a szaléziánusokhoz Esztergom-táborba fölvesznek. Elvitt engem egy nagysága, sóvári Soós Zoltán egykori főispán húga, Rottenbiller államtitkárhoz, aki megígérte, hogy fölvesznek. Kaptunk is egy levelet, hogy menjünk el anyámmal a minisztériumba. Akkor a tisztviselőnő azt kérdezte, nem szokott-e csavarogni a gyerek? Nem, mondta az anyám. Nem lopott? Semmit. Bármit kérdezett, a válasz mindig nem volt. „Valamit be kell írni, mert különben nem veszik fel az intézetbe” - mondta a tisztviselőnő. Végül abban állapodtunk meg, olyan körülmények között élünk Budapesten, hogy ki vagyok téve az el züllés veszélyének. így jutottam a szaléziánusokhoz, ahol a három polgárit végeztem el. A legjobb tanuló voltam, de életem legszömyűbb korszaka volt, mert nem bírtam elviselni a papok kétszínűségét, a testellenességét. Valami rettenetes volt. Féja Géza tanított ott. De akkor éppen elmenőben volt, és kért egy gyereket az intézetből, aki segít a könyveit csomagolni. Egész új fiú voltam, de azonnal jelentkeztem, mert könyvekről volt szó. Féja Géza volt az első ember a szaléziánus intézetben, aki emberszámba vett. Megkérdezte, ki az anyád, ki az apád, hogy kerültél ide? A papoknál csak egy szám voltam. Bedobtak az intézetbe, nem törődtek velem, pofoztak, ütöttek, vertek bennünket. Enni sem adtak rendesen. Meg kell mondanom, ők sem éltek nagylábon, de mi még rosszabbul. Rántott levest reggeliztünk. A konyha másik 674
