Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - HUNYADI MÁTYÁS EMLÉKEZETE - Ágoston Magdolna: Mátyás király és kora, Jakob Unrest Osztrák krónikájában (tanulmány)

és diplomáciája hatásosan ellensúlyozták tehát egymást, mert megőrizték a keresztény morál és feudális jogrend tiszteletének látszatót. Unrest tehát a morál oldaláról és nem a tettek oldaláról tekinti szimpatikusnak a magyar királyt. Mindezt alátámasztja az a portré, amelyet a Mátyás halálát tárgyaló részben rajzolt a király egyéniségéről: „meghalt a felséges és nagyhatalmú Mátyás király, aki Magyarországon és a magyar koronához tartozó területeken oly hatalommal uralkodott, amilyennel András király óta egy magyar király sem rendelkezett." (I8626-30.) „Haláláról sok kósza hír szállongott, többnyire olyanoktól, akik halálának nem voltak tanúi, de halálos ellenségei voltak, s az efféle tudatlan szóbeszédben halálát lelke elkárhozása jelének tudták be. Am ilyet senki fia a földön nem állíthat biztosra, mert az ember nem ismerheti isten kegyelmét és az isteni ítéletet, s ez ellenkezik isten tanításával: senkit ne ítéljetek meg. Bár Mátyás király háborúiban sok rosszat tett, mégis a törökök és a csehországi husziták ellen sok jót cselekedett, sok keresztény hitét és életét megvédte, s mindenkor éber volt a hitetlenekkel szemben. Ha jól meggondoljuk, akkor Mátyás király a háborúiban sokkal több rosszat is cselekedhetett volna, mint amennyit cselekedett. Sok gonoszságot övéi vittek véghez, amiben sem része, sem szándéka nem volt. Isten nem akarhatja, hogy mindazok a császárok, királyok, fejedelmek és hatalmasok elkárhozzanak, akik háborúskodnak és harcolnak...” (I8636- 187n.) „Noha Isten ellen cselekedett és bűnt követett el, senki nem vonhatja kétségbe emiatt tartott bűnbocsánatát, melyet Isten minden bűnöstől kegyesen elfogad...” (18725-28.)

Unrest tehát védte a királyt azokkal szemben, akik kárhoztatták. Persze, a nekrológban az általános teológus-moralista szempontok érvényesülnek, ez azonban mit sem von le abból, hogy egészében véve a Mátyásról alkotott kép az Osztrák krónikában feltűnően pozitív. A szerző állásfoglalását akkor értékelhetjük igazán, ha Mátyás és Frigyes uralkodásának bemutatását összevetjük egymással.

A Frigyes-Mátyás konfliktus kezdeti okát Unrest abban látta, hogy a császár nem tartotta be az ígéretét. A salzburgi háborúért pedig a főpapságot magát tette felelőssé. Császár nagyhatalmi érdekeinek rendelte alá az osztrák tartományokat.

Frigyes országaiban feudális anarchia és háború dúlt, a törököt nem tudta feltartóztatni, hadi vállalkozásai kudarcba fulladtak. A feudális hadviselés sajátosságai közé tartozott, hogy a hadi zsákmány hozzájárult a hadsereg fenntartásához: a sarcok, váltságdíjak, rabolt javak körülbelül elegendők lehettek a magyar hadsereg felszerelési költségeinek, Zsoltjainak és élelmének fedezésére. Mindezek az osztrák tartományokat oly mértékben sújtották, hogy néha az újratermelés is gondot okozott, ugyanakkor tehermentesítették a magyar kincstárt. Unrest számos megjegyzése alátámasztja ezt a megállapítást.

Mátyás király országában megteremtette a belső rendet és pénzügyi stabilitást, és volt ereje sikeres külpolitikai vállalkozásokhoz is. Seregei mozgékonyak, az akkori haditechnika fogalmai szerint gyorsan átcsoportosíthatók voltak. A király gyakran kétfrontos harcra kényszerült és sikerrel fejezte be vállalkozásait. A cseh háború és a török elleni harc jogosságát a szerző az eretnekség elleni harccal látta igazoltnak.

Jakob Unrest Osztrák krónikája tehát árnyaltabbá teszi történettudományunk által Mátyás király politikájáról kialakított képet és mindezt a szomszédos Ausztria korabeli történetébe ágyazva mutatja be. Vitathatatlan forrásértéke arra szólítja a reneszánsz kor kutatóit, hogy ne csupán nyelvészeti és irodalmi emlékként kezeljék a krónikát, hanem mint a magyar történelem mérvadó forrását is.

669