Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - M. Kiss Sándor: Egy karika a szalámiból (Beszélgetés Kiss-Balázs Eszterrel) (interjú)

kának esti tagozatára 1948 őszétől, majd 1957-től, és tudtam, hogy Sopronban nevelődő gyermekének Demény Pál az apja. Rózsa akkoriban ment férjhez dr. Csongor Endre ügyvédhez, akkor kapta életében az első új télikabátot, addig csak a Teleki térről öltözködhetett. Tehát mondtam az ávósoknak, hogy igen, Csongor Rózsával egy évfolyamra járunk egyetemre, egy útvonalon megyünk előadások után hazafelé. Attól tartok, nem fogták fel, hogy Csongor Endréné és Perger Károly né (Ró- sza)* ugyanaz a személy, mert éktelen dühbe gurultak.

Fölemelteitek velem egy barna irodai széket magasba, megparancsolták, hogy álljak lábujjhegyre, a 7 centis sarkú cipőben ráadásul még lábujjhegyre, és tartsam azt a széket magasba emelve. Az íróasztalt elhúzták. A két pofozólegény helyébe két másik jött be. Egyikük elkezdte rugdalni cipőben a hasamat. 7—8 perc után kipurcant, akkor rákezdte a másik. Szépen, szabályosan váltogatták egymást. A cipőnek vagy az orrát használták, vagy a sarkát. Egy idő után ezzel fölhagytak, és a fejemet kezdték a fal sarkaihoz közelíteni (ekkor már rövid hajam volt, még május végén levágattam, mert sitten kínos a hosszú haj). Fejveregetés — székfelemelés — hasrugdalás folytatódott. A hasamból elkezdett ömleni a vér. Szét kellett tegyem a lábam, alámtettek egy lavórt, behívták az orvost, csöpögött belőlem a vér szépen bele a lavórba, az orvos odanézett és azt mondta, hogy mehet tovább. Később valaki azt mondta, Bálintnak hívták ezt az orvost.

Sok óra telt el ilyen különféle „módszerekkel”. Közben a gépírónak én is diktálhattam azt a jegyzőkönyvet, amit hajlandó lettem volna aláírni. Ebben ugyanaz az anyag szerepelt, ami a korábbi jelentéseimben. Mire ezzel végeztünk, már 48— 5Ö órája voltam benn. Ekkor bejött egy frissen borotvált, sima képű, rendkívül világos kék szemű friss erő. Jó illatot árasztott.

„Én ezt elolvastam, és úgy találom, hogy ez kezdettől fogva hazugság, szemen- szedett hazugság, most kezdjük elölről az egészet!”

Végignéztem rajta, és csak ennyit feleltem: „Előbb pihenjen egy kicsit, Maga már nagyon fáradt.” Dühbe jött. És akkor nekik háttal, arccal a falnak fordítottak és újra elkezdtek rugdalni, ezúttal vesén. Inkább emlékszem a cipőjükre, mint az arcukra. Unottan csinálták, nem élvezték azt hiszem, az volt a legfőbb céljuk, hogy ne kelljen már annyit dolgozniok, legyenek túl az egészen, mehessenek haza kará- csonyozni, ez a kis szemét meg itten...

Maga a Karácsony este rég elmúlt, Karácsony első napjának estéje volt már, amikor egyszer csak abbahagyták az ^gészet, leültettek és ennem adtak. Igen jóízű levest és krumplifőzeléket hoztak fasírozottal. Nem mertem megenni, mert tudtam, hogy össze van rándulva a gyomrom, és kihánynám az egészet. Jó húsz percet, félórát párolgóit előttem az étel. Végül a gépíró elvette előlem, kiadta az ajtón valakinek a tálcát.

Jól van — nyugodott bele a helyzetbe az Illatos —, hát akkor most maradjunk ennyiben, de a továbbiakra nézve írjak alá egy szerződést velük, hogy azokkal fogok találkozni, akikkel ők mondják és jelentéseket írok mindenről, ami történik. Tartsam állandóan a kapcsolatot az Angyal—Ladomerszky házaspárral, és ... és ... és... már nem tudom, kiket soroltak még föl. Mondtam, hogy én egyetemre járok, ilyenekre nem érek rá. Erre folytatták a verést, azután ismét kedvesek voltak, ez a hideg-meleg technika 40—40 percenként váltogatta egymást. Rajtam volt még a polgári ruhám, és nem tudtam, micsoda minőségi különbség van aközött, vajon elveszik-e azokat a tárgyakat, amikkel egy rab kárt tehet magában. Nem dőlt el, hogy most nyomban lefogva tartanak, vagy van még haladék. Annyi bizonyos, hogy azt az időt, amíg csak ültem és nem csináltak velem semmit, hanem adtak egy papírt, hogy írjak, igyekeztem pihenésre fölhasználni: amíg írni kellett, arra koncentráltam, hogy hosszan írjak semleges dolgokról, mert mialatt írok, addig szünet van.

Egyszer csak belépett a szobába egy hírnökszerű valaki és intett a fejével. A kihallgatom karon ragadott, elindult velme nagyon kacskaringós úton, és hatalmas titkárságon át bejutottam egy óriás szobába, hatalmas szőnyegen sokméteres íróasztal trónolt, mögötte ott ült Péter Gábor, a maga teljes apróságában és tüdőba• Perger Károlyt, aki ’45-ben kötött Rózsával névházasságot, még ’49 Június elején begyűjtötték Klement Károllyal, Demény helyettesével és Demény Verával együtt.