Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 7. szám - Gál Ferenc: Petri György: Valahol megvan (kritika)

pasztalat függeszti föl, futtatja kérdésekbe a szövegeket. Máskor a zárás úgy definitiv, hogy az egyfajta patthelyzetet eredményez: a vers abszolutizálja a relativitást. Állítja az állítás képtelen voltát. így fest valahogy az a helyzet, amit az ember teremtett önmaga számára, s amelyben még nem tanult meg élni. Ebben a helyzetben az adekvát kérdés: „Mit tudhatunk, tudva, hogy a világ / nem a tudásban végződik? // Mit tud az, akiben az utolsó / kérdés burjánzik, a már nem kérdés // - amire felelet nincs, csak megoldás?” Sok vers épül így': megoldás, azaz helyzet, azaz a mindennapok egy darabja „köt el” egy elvont gondolatmenetet: „A világegyetem-arc hova néz? Ütés, köpés / elférne rajt... De honnan? / Alkonyat”. De „az utolsó kérdésinek van egy konkrétabb jelentése is. Az „élsz, hogy meghalj” válaszra vonatkoztatva. Mert Petii Györgynél a fokozatos visszavonások végpontján - mint egyetlen függőben maradó, sötét színű csepp - ennyi marad(t). Ami ezen kívül eső, azt itt és most (és ez a könyvben az 1968-88-ig tartó periódus Magyarországát, Kelet-Európáját jelenti) az éthosz teszi vállalhatatlanná. S hogy ez pesszimizmusnak nevezhető-e? Ha a látásmódot filozófiai kategóriákkal írjuk le: igen. A szónak a köznapi jelentésére koncentrálva (sajnos) inkább azt kell mondani: realista.

Egy definiálhatatlan külvilág formai leképezésénél természetes, hogy a formával, a formáról is gondolkodó ember számára annak anyaga a nyelv (azaz a külvilág egyértelműen meg nem határozható elemeinek egyértelmű jelei) maga is problematikus. Több szinten is. A mondatén, amely „a mondat benyomásával” egyenlő és a szavakén, ahol „lények tárgyak / kagylózúgása / akar szavakká alakulni / egyszerre elősegítve és elnapolva / mit adnom kell / a magyarázatot”. Elősegíti: mert szavak nélkül, hogyan? De el is napolja, mert az említett alakulással nem formájában változik a jel, nem egyszerűen létmódja lesz más, hanem tartalma is. Minden szempontból leválva a jelöltről, a magyarázat ugyanúgy nem egyezik azzal, aminek szánjuk, ahogy a zúgás sem a kagyló hangja, hanem a kagyló hangjának (képzavarral élve) látszata. Ahogy a társadalmi determináció más formái, ez sem küszöbölhető ki (teljesen). De tudatosítható. Ami nem csupán feltétele, de első lépcsőfoka is a lehetséges pontosításnak. A további jellemző „fokozatok” Petri Györgynél a szófajcsúsztatás és a legtágabb értelemben vett szójátékok. A játéknak a szó véresen-könnyed „színházi” jelentésével. Egy példa: „a légvédelmi szirének”. E tárgyban a pozitív jelző használata könnyen blaszfémi- áfiak minősíthető, mégis azt mondanám, gyönyörű kultúra-kritika ez. Részben a köznyelvi használat félretolásával, részben (és így hangsúlyosabban) a hajdani kultúrák elemének új kontextusba helyezésével. Hogy az egykor az elviselhetetlen gyönyörre asszociáltató szirének mai megfelelőinek helyét hol is látja a vers a szemantikai térben. Ha a hasonló / hely hiányában tovább nem idézhető / részletek egyetlen közös funkcióját kellene megneveznem, azt mondanám: az értékek folytonos devalvációjának felmutatása. Ami még megtartó erő: a humor.

„Nem szóltam semmit. Kinőttem már abból a korból, amikor az embert még szórakoztatja, ha olyasvalakit szid, aki ellen úgysem tehet semmit.- Bizonyos értelemben kész röhej - mondta Lou a füstfelhőn át.” Ez az idézet (a fülszövegben a második) Chandlertől, az amerikai detektívirodalom „kemény vonal”- ának megalapítójától származik. Mondhatni: hát persze, hisz Petri György a magyar költészet kemény vonalának reprezentánsa. De micsoda különbség van keménység és keménység között. Chandleré a kalapács „felülnézetéé”, a bábokként rángatott alakok kiszolgáltatása a gyorsan pergő, szikár helyzeteknek, Petrié a dió „alulnézetéé”, a helyzeteinek kiszolgáltatott ember igyekszik nem megtörni - és/de kiismerni magát helyzeteiben.

E helyzetek hármas köre a magány, férfi-nő kapcsolata és az egyénnek a társadalommal szembeni viszonya. Kezdjük a harmadikkal. Egyrészt, mert Petri György költészetéhez kötve, a Chandler-idézet is leginkább arra utal, másrészt az elmúlt hetekben eltérő véleményeket olvashattunk Petri Györgynek a politikai költészet körébe sorolható verseiről, a miértekről és hogyanokról. Hogy tudniillik beszélhetünk-e par ex603