Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Sebők Zoltán: A Clochard-ok vacsorája - Wols fotóiról (tanulmány)
Ami Barhes szerint mindig láthatatlan, a fénykép, az Wols felvételein most, az előhívás után olyannyira láthatóvá vált, hogy a képek megítélésének központi kérdése lett. Miről is van szó? Adott egy halom negatív, amiről nincs semmi bővebb információnk. Nem csak azt nem tudjuk, hogy mikor készültek, hanem azt sem, hogy mi célból. Nem tudjuk, hogy Wols egyáltalán ki akarta-e őket nagyítani, s ha igen mekkorára. Nem tudjuk, hogy a laboratóriumban akart-e a nyers fölvételen módosítani, vagy sem, hova képzelte el a kép széleit, nem szekvenciában gondolkodott-e (amire munkásságában bőven akad példa), és például nem egy leendő montázs elemeinek szánta-e azokat az „ábrázoltakat”, melyeket most egy bizonyos felhasználásban látunk (ugyanis fotómontázst szintén készített). Mindez annak a sorsdöntő hogyannak a részkérdése, amit Barthes az „ábrázolt” javára - teljesen érthetetlen módon - megpróbált a láthatatlan birodalmába utasítani. Barthes eljárása többek között azért is érthetetlen, mert a Világoskamra című művének más lapjain nagyon is pontosan látja azt a bizonyos láthatatlant. Például akkor, amikor a nyelvészetből a fotóelméletbe menti át az unáris fogalmát, nagyon fontos segédeszközzel ruházva fel az utóbbit: „A fotográfia akkor unáris - íija -, ha nyomatékosítva transzformálja a »valóságot«, anélkül, hogy szétbontaná, bizonytalanná tenné...; akkor, ha nincs benne semmi indirekt, semmi zavaró, semmi kihívó. Az unáris fotográfiában minden megvan a banalitás ismérveiből, a kompozíció »egysége« ugyanis az egyszerűsítő (iskolás) retorika, a hangulatkeltés alapszabálya”. Wols fotói esetében az unáris fogalma különösen használhatónak látszik, hiszen számomra épp az bennük a legkihívóbb, hogy az unáris fotográfia gyökeres ellentétei: általában egyensúlyukat vesztett, hanyagul komponált, vagy egyenesen komponálatlan felvételekről van szó, de mihelyt ezt megjegyezzük, belénk szúr egy másik kérdés: vajon Wolsnak szabad-e tulajdonítanunk ezeket a nagyon lényeges ismérveket? Teljesen biztonsággal nem zárható ugyanis ki annak a lehetősége, hogy becsületes fotómester módjára - mert egy sereg munkája bizonyítja, hogy az is volt - unáris fotókat akart csinálni, csak ez a szóban forgó negatívokon épp nem sikerült (talán épp ezért nem nagyította ki őket, vagy mondjuk más kivágással utólag akart módosítani rajtuk). A kérdés tehát nem az, hogy látható-e az, amit Benthes előbb láthatatlannak nevez, majd maga is pontosan lát, hanem az, hogy úgy láttatta volna-e Wols a dolgokat, ahogy mi most a fotókon látjuk. Ez egyáltalán nem biztos, hiszen Wols a dolgok láttatásának hogyanjából egy sereg mozzanatot - bizonyára szándéka ellenére - átengedett az utókornak. A néző dolga tehát, ha lehet, még kellemetlenebb, mint azé a filozófiatörténészé, aki valamely bölcselő gnosszeológiáját annak részegen írt szerelmes leveleiből igyekszik kihámozni. Kellemetlenebb, mert Wols esetében tudjuk, hogy utólag egy idegen kéz is beleavatkozott a dolgokba. A döntő tényező tehát továbbra is ez: Wols így nem látta azt, amit mi most így látunk. 3. Mielőtt megvizsgálnánk, mit is látunk Wols fotóin, el kell döntenünk, közülük melyeket is akarjuk közelebbről szemügyre venni. Erre azért van szükség, mert Wols Párizsban mindenekelőtt fényképészmester volt, s csak másodsorban - önmaga számára - készített kísérleti szellemű fotókat. Egészen egyszerűen fogalmazva, tíz éven át abból élt, hogy különféle (főleg kommersz) megrendeléseknek tett eleget, ami eleve azt jelenti, hogy rengeteg barthes-i értelemben unáris, úgy is mondhatnánk, a szakma követelményeit kielégítő rutinfotót kellett csinálnia. A hagyaték gondozói ezeket szemmel láthatóan igyekeztek kiszelektálni, de például a belgrádi Modem Művészetek Múzeumában rendezett kiállítás anyagába is becsúszott néhány művészkedős értelemben vett Jó fotó”. Gondolok itt elsősorban a portrékra és az aktokra. Szélsőséges példa a Germaine Demeure-ról készült aktfotó, mely a szakszerű, gondosan előkészített műtermi fényképezés iskolapéldája. A magasból megvilágított fekvő női test 594
