Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Palkó István: A Ko-dzsi-ki magyarul először (tanulmány)
A Kodzsiki konkrét történeti anyaga elsősorban a japán történet számára lényeges forrás, de egyéb szempontokból az etnográfia, a szociológia, az ősköltészet, a történeti nyelvtudomány számára is jelentős kutatási terület, becses kútfő. Külön kell szólnunk a Kodzsikiben lévő 110 éneklésre szánt dalokról, ezek szövegéről. E dalok szövegei nemcsak japán nyelvtörténeti érdekűek, hanem ősköltészeti jellegük miatt is .A dalokat az énekmondók (külö.n hivatásrendjük volt) recitálták ünnepségeken, jelentősebb eseményeken, alkalmakon, hasonlóan a mi regöseinkhez, igriceinkhez, a Kalevala runó-énekeseihez, stb. E recitatív szövegek tartalma nagyon szerte ágazó: mágikus, varázsló, vallási jellegűektől kezdve a mindennapi élet foglalatosságain: (vadászat, halászat, földművelés, stb.) keresztül, az istenek és istennők, az istenek és földi leányzók összeregöléséig, a férjek és feleségek sirató dalaiig, a borkészítés és -ivás magaszíalásáig, a szalonka-fogásig stb-ig mindent, mindent érintenek, rnegzengenek. A Kodzsiki harmadik könyvének a 120—168 fejezetei jellegükben nem térnek el rűségből — értelmében bár hű, formájában is nagy pontosságra törekedve, de lévén nem költő, nem adhatott teljes műfordítási igényű formai megoldásokat, ahogy erre a szerző bevezetőjében maga is utal. A kötet 110 verses részének az adekvát műfordítása még kongeniális költőjére vár, de ez nem von le semmit a Kodzsiki magyar nyelvű megszólaltatásának egyedülálló, páratlan nagy érdemeiből. A Kodzsiki harmadik könyvének a 120—168 fejezetei jellegükben nem térnek el az előző fejezetektől. Császárok uralkodásait, nősüléseit, név-örökítő telepítéseit, a császárnő főfeleségek féltékenykedéseit a mellékfeleségekre, nemzetségi leszármazások rendezéseit, hercegek, hercegnők jöttét-mentét olvashatjuk sorjában végtelenül. A Kodzsiki utolsó 168. fejezete Suiko tenno című. Idézem: (Sushun tennó) fenséges húga, Toyo-Miko-Kasigiya-Pirne-No-Mikoto a Woparidai palotában lakott, és 37 évig onnan kormányozta az országot. A patkány (ciklus) 5. éve 3. hónapjának 15. napján hunyt el (Kr. u. 628). Sírja Opo-No (nagy-Rét) mellett a dombon volt; (tetemeit) később Sinaga-ban a nagy sírban helyezték el.” Ízelítőül csak azért idéztem e rövid fejezetet, mert érzékeltetni kívántam vele a japán tulajdonnévadás bonyolultságát, jellegét, időszámításunk specifikumát és a Kodzsiki kronológiáját is egyben. A fejezetekhez szervesen kapcsolódó Jegyzetek száma — minimumra redukálva is — 314, de ezek figyelembevétele, sőt tanulmányozása nélkül aligha olvashatjuk sikerrel a Kodzsiki távoli világának üzeneteit. Hiszen nemcsak térben és időben tűnnek távolinak ezek az üzenetek, hanem még inkább felfogásban, világszemléletben, annak ellenére is, hogy az uráli folklórhagyományra, — benne a mienkére is — számtalan rezonálás sejlik elő, és világfelfogásbeli hasonlóság, rokonság, sőt néha azonosság mutatkozik meg. Eme körülményeknek a tüzetesebb vizsgálata, elemzése szép, sőt izgató program lehetne néprajztudományunk és őstörténetkutatásunk számára is, hasonlóan Kazár Lajosnak összehasonlító nyelvtörténeti munkásságához, amit a japán (ójapán) és az uráli nyelvek összevetése terén már — nemzetközi figyelmet kapva — végzett. Ugyancsak érdemes, érdekes, homályoszlató kutatási téma kínálkoznék a japánok női és férfi sámánjainak, sámánizmusának a vizsgálatáról és a szibériai népek sámánizmusáról, folklór-örökségéről is. Nemcsak olvasást könnyítő, de kutatási céloknak is megfelelő Szó- és névmutatót is tartalmaz a kötet 60 oldalnyi terjedelemben. Ezt a részt Forrásjegyzék majd két Függelék követi. A Függelék 1-ben a fordításban bemutatott dalok japán eredeti szövegeinek latin betűs átírása van azzal a kifejezett céllal és szándékkal, hogy egyrészt közvetlenebbül érzékeltethesse formájában is a japán költészet ősi jellegét, másrészt kedvet ébresszen és lehetőséget kínáljon avatott műfordítói vállalásra. 505
