Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 5-6. szám - Keresztury Tibor: A hiányzó összefüggés (Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája) (kritika)

megérkeznie megnyugtatóan sikerül: „de most már másként: nem fölényes burájaként «a tájnak, melynek szörnyű híja van», hanem sejtőjeként, hogy miért, és alázattal, s így valóban: végérvényesen.” Ebben a megváltó, végérvényes megvilágosodásban jut el Eszter Valuska lényegi mivoltának megértéséhez — akkor, amikor az, akit megértett, már nem létezik, s az elszabadult rombolás részeseként és áldozataként épp annak az igazát kénytelen belátni, akit betegnek hitt, ám mindenkinél bölcsebbnek bizonyult mestere volt.

Ez a helyrehozhatatlanul elmaradt találkozás, az egymást csak ekkor keresztező sorok megértésének s tudatos vállalásának kölcsönös megkésettsége és zátonyra futása a regény ontológiai szkepszisének legsűrűbb foglalata. A Sátántangó önmagába visszatérő negatív üdvtörténete, a messianisztikus hit, a közösségi megváltás kudarcának felismerése után egyszerre számol itt le a transzcendentális és a racionális létértelmezés esélyével az író, s az Észtemében megtestesülő törtető gátlástalanság, hatalmi mámor és erőszak teljesnek mutatott győzelmével ennél vigasztalanabb konklúzióra aligha juthatott volna. Két főhősének lelki átalakulásával, világképük kiegyenlítődésével valahol a két gondolkodásmód határán azonban egy lehetséges megoldást mégis sejtetni enged — pontosan jelezve, hogy kételye nem általában a világ áttekinthetőségével, s az egyén lehetőségeivel, hanem a kizárólagos világmagyarázatokkal szemben erős engesztelhetetlenül. Ahogy az országot és a várost — mint azt a regény egy helyen világosan ki is mondja — az önnön korlátáik közül kilépni képtelen, magukat csalhatatlannak, egyedül üdvözítőnek feltüntető „mindenkori uralkodó eszmék” tették tönkre, úgy ítéli Esztert és Valuskát eleve bukásra létstratégiájuk szűk perspektívája, gondolkodásuk koherens, de zárt rendszere. Belső világuk tartalommal kitölthető, megtartó dimenziói akkor nyílnának meg, amikor Eszter intoleráns, önkritika nélküli ítélkező fölénye a hűséges szeretet, a tapintat, a jóakarat, a törődés, a ragaszkodás megérzett fényében alázattá csendesül, s amire Valuska jóságát és alázatát a dolgok reális valóságát átlátni képes értelem hatná át — ha nem vezetne mindez kényszerűen újra csak egyoldalúsághoz, a végletes kiábrándulás, a teljes összeomlás kizárólagos nézőpontjához.

Az az értelem és alázat, megértés és megbocsátás, szeretet és hit nélküli világ, amit Az ellenállás melankóliája rendkívüli szuggesztivitással s keserűséggel föltár, törvényszerűen veszejti el azt, aki a hiány bármelyik elemét létével nevezné meg. Végtelen önhittségében bolondként bélyegzi meg az egyetlent, aki a maga naivan szerény módján az emberi jelenlét kereteit önmérsékletre intő távlatba képes állítani, hisz „lát egy hatalmas kozmoszt, aminek a Föld egy aprócska pontja csak”, és érezni véli, hogy az univerzumnak „valami titokzatos középpontja van, nem értelme, hanem egy olyan .. . leheletnél is finomabb térfogata ...”, s ugyanígy kitaszítja azt is, aki átlát kicsinyes praktikáin, semmi által nem hitelesített önteltségén. A szükséges szív- és észbeli képességek híján ugyanis a kisváros leépült, ám annál öntu- datosabb lakóit a legáttekinthetetlenebbül kaotikus történések sem tudják abbéli, teljesen megalapozatlan meggyőződésükben megingatni, hogy ittlétüknek értelme van, hogy szerepük az események befolyásolását illetően „azért” mégsem alapvetően elhanyagolható. Krasznahorkai nem fukarkodik e tévhit ironikus leleplezésével: jellemrajzai egytől egyig telitalálatok. Különleges érzéke van ahhoz, hogy már a figurák megjelenésével is szinte teljes értékű személyiségképet adjon — ebből a szempontból itt csak az öltözetek szerepét emelném ki. Eszter György mélybordó háziköntöse és Valuska postásköpenye mellett csaknem minden ruhadarab jellemző erővel bír: Pflaumné rózsaszínű kombinéja, betétes csizmája, Harrerné dupla melegítőalsója, citromsága szvettere, téglapiros szövetkabátja, Észtemé „finoman áttetsző, kikímélt, naracssárga” baby dollja, a cirkuszi direktor prémes, földig érő bundája, széles karimájú kalapja, s kívül gondosan megkötött selyemsálja éppúgy, mint a posztókabátok, kucsmák, füles sapkák és zsíros parasztkalapok tömege. A külső leírást aztán a gesztusok, testtartások, beszédmódok kifejező, leleplező ereje árnyalja. Krasznahorkai szituációteremtése nem kevésbé kidolgozott — mindennek ellenére megőrzött fergeteges humorérzékét a regény önmagukban is megálló, zárt

496