Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 5-6. szám - Karátson Endre: Általános Alika (novella)

lökte az O család vagy az ö család. Megkülönböztetni őket már nem tudtam csikaró húgyvezérem mindinkább betöltötte gondolataimat, a kavarodás is eluralkodott, darazsak harci táncát ropta az együttvéve megszámlálhatatlan O család és ö család, részletek bukkantak fel a viharzásból, szarkalábas szempár, sétabot, májfolt, az egyik néni bugyros melltartója, kiáltozások hang­zottak : — Gödröcskés . . . kacér ... márvány . .. isteni... — Vakító! — kontrázott U bácsi nekigömbölyödő képében elnémuló szá­jával. Fehér botja kaparászott az ajtón, de őt is kiszorították. S akkor a ke­zek, lábak, cekkerek, kötények, pizsamára húzott télikabátok összevisszaságá­ban kifigyeltem, amit gyerek még nem látott: a sorban tipródó, behavazott szárnyú Jézuskát, aki kosárkájában egy csomó, íjját feszítő, gumi Hunort és gumi Magort hozott. Ezek mind, ahogy ő benézett, csodaszarvasokká váltak. Karácsonyi varázslat ez volt. Közös sorsba olvadás pedig az, hogy a Jézuská­nak is meg a csodaszarvasoknak is seggfeje nőtt, akárcsak a többi kukucská­lónak. Tanúja a továbbiaknak nem lehettem. Szorítóizmom feladta az ellenállást. Utolsó erőmmel átszaladtam Eustách nénihez, s az ő vécéjében eredtek meg hólyagom csatornái. Kínra békesség következett! S a békességre micsoda ré­mület. Vé bácsi a valóságban nem Cé, hanem Eustách néni fia volt. A leg­csekélyebb zajra bezárta a lakásajtót és ordítani kezdett. Légnyomásos any­jától azt tehetett, amit akart. Mikor rájöttem, hogy a kijárat előtt strázsál, tor- komszakadtából segítségért kiáltottam. De az őrült tükörmetsző hangja erő­sebb, öblösebb volt az enyémnél és házunkban olyan ismerős, hogy régóta senki sem figyelt fel rá. Másnap eresztett ki. Apukát, Anyukát és Jutkát elvitték kihallga­tásra, otthon csak Ilike maradt. Szerinte a popófejű bácsik és nénik nem győz­tek betelni egymással. Csacsogásából körülbelül azt vettem ki: órákig zajong- tak még, Apuka és Anyuka is köztük volt, és rá sem hederítettek Jutka jelen­téseire, pedig olyan izgalmas tényekről számolt be, hogy a bezárkózott popó szivárványszínű bugyit húz fel. Hogy miért zárkózott be, hovávalósi és kié, az nem derült ki. Aztán végzett az öltözködéssel, kinyílt az ajtó. Jutka ment csak be a hűlt helyre, másokat a csuromvizes fürdőszoba nem érdekelt; az előszo­bában meg a gangon szorongtak, amíg értük nem jött a rendőrség. A házmes­ter hívta ki, amikor hazaérkezett. Szegény Ilikéből nem lett nagylány. Elvitte egy tüdőgyulladás. Jutkát motorbalesetben vesztettük el. Évtizedek múltával a néniket, bácsikat sorra el­temettük. Utánuk ment Apuka és Anyuka is. Az számol be az eseményekről, aki mindenkit túlél. És én főleg azért mon­dom el őket, mert ébredéskor ma reggel nem tudtam a fürdőszoba ajtót ki­nyitni. Valaki bezárta, valaki bezárkózott. Hallottam a víz csorgását, és ettől még sürgősebben, még kínzóbban ki kellett mennem. 441

Next

/
Thumbnails
Contents