Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 5-6. szám - Szávai Géza: Nőfelmutatás (novella)

— Kéremszépen, ezen, teszem azt, a törvény se tud segíteni. Nem ütközik törvénybe, de én erősen elítélem, mert nagy disznóság.

— Nem hiszem, hogy ilyen dolgok léteznének. Ami disznóság, az ellen törvényes eljárás indítható. Ez a disznóság, amit említett, miben áll?

— Hát ha nem veszi feljelentésnek, de nem is veheti, mert senki nem cselekedett törvénybe ütközőt. Kéremszépen: a kollektív földjén pityókát ültettek az asszonyok. Voltak vagy harmincán. Egy fogatos, Máté Berci hordta a fészkekbe két lóval a ganét a faluból. Egyszer, teljesen váratlanul a sok asszony reárontott, lefogták, lenyomták a földre, s nagy röhögve kigombolták a nadrágját, hogy megnézzék a tökét, megnézték, s volt aki le is köpdöste. Ilyen még nem volt, kérem. Ez soha nem fordulhatott volna elő, ha nem egy tagban, s nem közösen dolgozik egy csorda fehérnép.

— S a férfi hagyta magát?

Vegyem komolyan? mindjárt elröhögöm magam, ez komolyan gondolja, amit mond, bátyám, magának morális kifogásai vannak, és azok roppant viccesek, csak nem gondolja komolyan, hogy ez tartja vissza a beállástól, bár komolyan is gondolhatja, igaz, elképzelhető.

— Muszáj volt hagyja magát, meg se tudott moccani, úgy lefogták. A túlerő, kéremszépen. Mikor jött vissza a falu felé, és azt hitte, senki se látja, akkor könnyezett.

— Hát nézze, bátyám, éppenséggel lehetne paragrafust találni a fehérnépek ellen.

— Én, kérem, nem mondtam semmit.

— Jól van, nem mondott semmit, nem hallottam semmit, jóelőre szóltam, hogy engem csak kíváncsiságból érdekel, miket gondol maga. Ha már én viszem Bukarestig. De ez, amit mond, ez egy rossz vicc, bátyám. Gondoljon csak bele.

Az istenit, hű, hogy a fene megegye, kár volt kinyitni az ablakot, kár volt szóbaállni vele, mit fog ez most gondolni, hogy ennek mi fáj?! nem szabad leállni vele vitatkozni, bátyám, hát maga is nem művelt efféléket gyermekkorában, na látja, akkor élt maga utoljára közösségben, egy ilyen krumpliültetésre verbuválódott közösség is fiatal mint közösség, bátyám, s kezdetben elszabadulnak a gyerekes ösztönök, a gyerekesen, tehát akaratlanul kegyetlen, gonosz játékos kedv, de ez elcsitul, bátyám, aki a maga Bercijének az ágyékát leköpi, az saját magát köpi szembe, ha-ha-ha, hova jutottunk, nem szabad vitatkozni, kár volt kinyítanom az ablakot, igen, ez hiba, pofont érdemelnék, én hülye, hagyni kell a dolgokat a maguk mentére, nem szabadott volna szóba állni vele, na, indulás, ha-ha-ha, a fene egye meg.

Hála istennek, megyünk, békén hagynak, s ha megjegyezte a Máté Berci nevét? ha visszamennek utánanézni? ha megbüntetik az asszonyokat, az még nagyobb szégyen Bercinek, annyi, mintha Bercit büntetnék, kell járjon az ember szája, észre sem veszi úgy lesz feljelentő, azt mondja a főügyész, az ostobaság bűn, nincs mentség az ostobaságra, de ő reám is azt mondta, ostoba vagyok, hogy nem állok be, de ha egyszer azt mondtam, hogy nem, akkor nem, vegyék el, semmi kifogásom, vegyék el, s minden rendben, bár vennék el Jolántól, de hogy én kérést írjak?! még kérést is írjak?! hogy én kérjem?!

Hát mégiscsak alul akarsz, húzol, hogy felül kerüljek, na jó, kicsim, na így. így is jó, na így már vadulsz, hogy a hátadon fekszel, s ón rajtad fekszem, ez már nem szokatlan, milyen maláz ez a bugyi, hosszú, lötyögő, gumis, a jó

420