Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 5-6. szám - Szávai Géza: Nőfelmutatás (novella)

csak a nőt látnánk, s azt pontoznák, külön listán, titkos alapon a meghívottak. Azért lenne titkos a szavazás, nehogy itt is valami divat ütné fel a fejét. Aki a legtöbb pontot szerezné, az nem Marylin Monroe lenne, abban biztos vagyok.

Nem is mennének bele ezek a színésznők egy ilyen demokratikus jellegű kiértékelő akcióba, tudják ők, amit tudnak, s amit én is tudok, egyvalaki belemehetne, hát az édes istenem, inkult embert, kultivált embert, öreget és fiatalt is taccsra tenne, aki egyszer meglátja Anita Ekberg-et a földig érő fekete ruhájában, azért jól fel van hasítva, kellően látszanak a combjai, s micsoda háta van, te kegyelmes úristen, sok hülye, csak a láb és a mell, na nem, az az igazi fehémép, akit ha csak hátulról és deréktól fölfelé látsz, akkor is ki tudod választani akármilyen tömegből, hát Anita Ekberget ki lehet választani, pedig alig több így ránézésre, mint egy Jula-szerű itteni lány, na de, na de? nincs erre szó, felemeli a dolcsevitában a göndörhajú, szakállas pasas, az amerikai színész ezt a szép nagy darab, szőke fehérnépet a magasba emeli, a feje fölé, s úgy forog, táncol vele, hát ez a nő nem lehet könnyű, de éppen ez az, hogy beleszakad az ember, de akkor is fölemelné.

— Anita Ekberg az, apám. A század legjobb nője.

— Túl kövér az, te! És kissé közönséges! Egy nagy tehén, amilyenből elég sok szaladgál a földön.

Húspalack, melyből elszabadult a szellem, szép, szép, mutatós, de olyan szomorú ez az önmagán túlcsorduló női test, hiányzik a szellem, mely az áradó, szétfolyó húst formába szedné, s így az magától is eltelten burjánzik, folyik szét a világban, úgy lobog a húsa ennek a nőnek mint a laza, szőke haja, hát szabad egy embernek csak úgy lengesse a húsát a szél? lengessen egy embert a szél?

Ha csak úgy lekaszálnának a földről, mint a füvet, ez a masina lekaszál, visszafelé dőlök, mintha állandóan visszafelé mennénk, pedig jól tudja az ember, hogy előre halad, s mégis, Jolán is tudna kaszálni, igaz sohase szorult még rá, hogy kaszát fogjon a kezébe, s kaszáljon, de ha engem sokáig nem engednek haza, még a kezébe veheti a kaszát, tehénnek, lónak széna kell, nem is kevés, annyit neki nem kaszálnak a rokonságból a férfiak, neki is meg kell fogni a kaszát, Katica is megfogta, s húzta, gumicsizma, lucskos szoknya, derekára, fenekére, combjára tekeredik minden suhintásnál, felül csak egy ing s egy kétrészes kötény, hogy azért fedje, amit kell, úristen, ez az asszony lekaszált volna egy ezred férfit, lehulltak volna eléje, nem kellett volna egyet se suhintson, csak intsen -a kezével, a fű között kúsztam feléje, nem mertem felállni, a falu szélén, dombon voltunk, messziről is megláttak volna, ha felállók, és szétnézek, én is messzire látok, Katica körbe nézett, mi van veled? veszedelem egy ilyen asszony, elfelejted, hogy a völgyben a főúton még vonulnak a hadak, s csak arra gondolsz, hogy dörzsöld jól a vizes fűhöz az élődét, merevedjék, füvesedjék a ruha, ne érezzék a húgy szaga, bár legyen inkább húgy, mint vér.

— Viccelsz. Nem gondolod komolyan. Nincs az a férfi, akinek ne mozgatná meg a vérét ez a nő. Akárkinek levetítenék egyetlen percet a Dolcsevitából, hát annak mérni lehetne a vérnyomását, én mondom!

Ügy húzza maga után a fenekét, a combját, mint egy uszályt, gömböly- ded, kövérkés vállával olyan furán böködi a levegőt, mintha az nem akarná átengedni magán, mintha fékezné, e lagymatag, formátlan alaknak az előrehaladását, a feneke s a combja két lépéssel lemarad utána, egy ilyen lénynek az idegrendszere nem is képes behálózni a testét, megsimogatod a combját, s

410