Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 5-6. szám - Ágoston Vilmos: Gondolj rám ha kiviszed (Mail-art komédia)
mosolyog az ember, a Nagy Ász, mindmind ott vagyunk abban a kis puhaság- védte, szóba-rejtett létben. Megbújunk, hallgatunk és növünk. Óriásira növünk: pórusainkban elférnek a fák, füvek, csermelyek fakadnak verejtékünkből, kigőzölög, visszaszáll a köd, remény, diadal, szivárványról tipeg alá a szépség, duzzad a nagy testi lét, kibomlik a pillanat, formánkra ömlik minden, ránk hasonlít az értelem és megszégyenül az indulat. Minden a miénk és mi magunk vagyunk, mert lettünk és leszünk, mert vagyunk... Ilyesmiket képzeltek az emberek... NÖ Bobbi! Vidd le a szemetet! BOB Ha az ember továbbra is azt hi- hetné, hogy jön már a ráció, de csak pankráció, pán-kreáció, mert tudja, amit sejt, de nem sejti, amit tudni kéne, hisz tudhatná amit lát: parányi lét-arabesz- kek egy szétfolyó kaleidoszkópban ... Még, hogy óriási, még, hogy legfontosabb, még, hogy legfőbb! Hínáros ma- szatként befont mozdulatlan megalkuvás, ilyen-olyan örömökkel létbe-csalo- gatott szenvedés. „Azért vagyunk a világon, hogy valahol szenvedhessünk benne”. Hova- méssz te, kis nyulacska? In- gyom-bingyom dá, liber tuti, leberator liber tuti, libera! Megyek a világba... NÖ Bobbi! Leviszed a szemetet? BOB És a kisnyulacska elindult. Ho-va in-dult el a kis-nyu-lacs-ka? Levitte a szemetet. De a kis nyulacska nem ember, ugye? És az ember nem viszi le a szemetet. Vigye le az asszony. ... Hol is hagytam abba? Szóval, hogy az ember nem nyúl, de bármihez nyúl, benyúl, lenyúl, felnyúl, és mi lesz belőle: rohadt szemét. Szemétből lettél, szemet szemétért, úgy elkeveredtél, hogy ki sem látszol a kidobott tárgyak haszontalan világából. Kacat-halmaz, kacat-esély, esélytelen tömeg-massza . .. Ezt valahogy meg kéne írni Alfonznak... Valami ilyesmit, valami ilyennel, a micsodával együtt... — A kicsi nyulacska — így nyom, úgy nyom-na — kicsi micsodájával együtt. NÖ Bobbi! Bobbi! A szemét! (éles csengetés, megijednek, maguk elé merednek, aztán a nő a pongyoláját igazítja, főz tovább.). BOB Hogy miért félnek az emberek.. . Mitől? A legapróbb változástól. Félnek, hogy valaki elveszi az íróasztalt, fotelt, állást, kenyeret, tollat, papírt, igazolványt, eltűnik a radír és nem tudja többé: radizki, radizki, radizki gondolataidat, nehogy elvegyék, meglássák, radizki, radizki, radizki emlékeidet, nehogy elvegyék, meglássák és azt mondják né micsoda ember! Se papír, se fotel, se állás, sese, és mind mondhatod, hogy kérem én gondolat, kérem én ember ... kérem én emlék... Ilyen egy gondolat? Szemét egy ember! Se papír, se állás, se fotel, sese, hát radizki, radizki, radizki ember, radizki gondolat... De hol a radír, És ki vagy te? Vagyis kivel? Ki- vele! Méghogy vagy? Vagy? Egyáltalán... Tehát... (Ismét csengetnek, Döbbent csend. Előbbi női mozdulatok.) NÖ Bobbi! Jönnek a vendégek. Itt kapják a szemetet! A szégyent, a szemetet! BOB És akkor Alfonzhoz beállítanak egy este... Egy este csak úgy beállítanak, ránéznek, szétnéznek, és elbeszélgetnek Alfonzzal. Csendesen. Diszkréten. Mondja kedves Alfonz, szokott maga levelezni? Már úgy értem, hogy levelezünk!? Levelezünk!? És ki, mi, hol, mikor, miért, honnan, meddig, mivel, micsoda, mennyiért, mihez kezdenek ezzel a micsodával? Nem érti? Na, ne tegye magát, maga nem meglepődik, mert ugyebár mi nem meglepőlünk, hát maga se okozzon nekünk lepetést, egyáltalást nem jó a lepetési szöge, ezt ugye rég eljátszotta, éppen akkor, amikor bízható lett volna, de maga már nem bízható és magára hozható a lepetés, csak csendesen, diszkréten, ne hallja senki sem, hogy meglepődik, mert mi jól tudjuk, maga meg sem lepődik, és azt is jól tudja jó, hogy elbeszélgetünk, mert így legalább maga is tudja, ez ezután vigyázni fog, hogy elbeszélgetünk, mert természetesen levelezni szabad, nadehát csak természetesen, gondolja meg, nem így élünk visz- sza a szabadsággal, hanem csak élni, élni, tehát hogy is vagyunk, maguk azzal a Bobbal, vagy ez is egy álnév, ezzel a hogyismondjákkal leveleznek?! Igen? És miről! NÖ Bobbi! Azonnal vidd le a szemetet! (Erőteljes csengetés.) BOB Kedves Alfonz, én szépen vagyok 397
