Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - G. Komoróczy Emőke: Kárpáti Kamill: Minden nagyság emlék (kritika)
G. KOMORÖCZY EMŐKE Kárpáti Kamii: Minden nagyság emlék A 60 éves költő megújulásra s kísérletezésre még mindig kész „isteni” kedvének újabb bizonyítéka ez a kötet, amely az előző verseskönyv (Farkasa gyomrában lakik, 1987) szerves továbbépítésének tekinthető, ugyanakkor nyitás egy új szintézis felé. A korábbi kötet új fogalmat vezetett be a magyar irodalomban: a „noah-noah em- ber”-séget — valamiféle ős-tisztaságú, nem-manipulálható primér létezés-forma ez, amely magában hordja a természeti élet varázslatát (Gauguin Noa-Noa-jának, az illatos virágszigetnek emlékét), ugyanakkor le is zárja azt. Az „elveszettség sóhaja” — „oh”, „ah” — mint búcsú, temetés, némi nosztalgia kíséri az örökre tovatűnt Édent; miközben valami újfajta „teljességet” ígér: „jákobi lajtorja”, mely a mennybe — a Szellem birodalmába — vezet, a halott s mégis örökéletű „legnagyobbak” közé (A noah-noah — is — a mennybe megy). Az új kötet továbbviszi ezt ia szálat: a noah-noah most N(agy) L(ajos) „mennyei könyvesboltjának” ajtaján kopogtat — az ő sugárzó szellemglóriájának fényszálaiból horgolt magának szárnyakat, hogy feljuthasson azok közé, akik még a „nagyság” jegyében éltek és haltak, s talán nem is tudják: itt e földön már „minden nagyság emlék” csupán... Az éjszakai könyvesboltban „meleg lópokróc alatt” együtt alusszák örök álmukat Kassák, Füst Milán, Illyés, Tamási Áron, Kormos István — „szegény Yorick”, Nagy László, a „versben bujdosó”, József Attila, Sinka István, Berda József s a többiek — míg odakünn, odalenn minden és mindenki didereg. „A Föld megőszült” — ahogy egykoron Vörösmarty jövendölte; s hiába is tenne már „vendéghajat” — az ifjúság látszatát sem hazudhatja többé. „A Föld kirabolt Krisztus-mellkasa, a keselyű-kitépte szív helyén az Űr” — a „megváltatlan” világban nincs többé remény a „megváltásra”. A nagyság emlékét őrző noah-noah ironikus távolságtartással tekint a földi pokol bugyraiban kavargó ember-alatti-létezés mélyvilágára, s „noah-noah lexikon”- ban összegzi tapasztalatait. „Szép nem pótol szabadságot” — üzeni a „széplelkű” békés börtönlakóknak; s a „szép rögeszmék” (már) nem tehetik boldoggá az em- ber(isége)t, aki (amely) a XX. század borzalmai közepette elvesztette „ártatlanságát”, naiv hitét. Túl sokan, sokszor követeltek tőle „önfeláldozást” — vagy inkább: önfeladást — egy utópisztikus Jövőkép, egy-egy „távlatos” (tév)-eszme nevében. A tengernyi hiábavaló véráldozat arra int: „Kis ember, ne halj nagy ügyért, piramissal betelt a Föld”; „Ne legyél se tank, se pondró, se pribék, se áldozat már!” (Az igen és a nem). Jézust ma is — mint minden eddigi korban és társadalomban — újra és újra megfeszítik. Szinte az „emberség”, emberi tisztesség próbája: ki hogyan viszonyul ehhez az „örök emberi” szituációhoz: „Bosch képén lássad meg magad: Kereszthordó körül ki vagy? Ne siesd el, hogy nem vagy ott. Ne ölj meg, mert ott látlak én. Várj! Várj! — Ha Benne láttalak?" (Hogy éljünk?) A lét egyetlen szigete (a „Hetedik Földrész”), hol „bent és kint vízringás” s paradicsomi béke honol — a szerelem. Gelsomina paradicsompalántái: a szerelem egyetemességének s a személyiség értéktartalmait gazdagító hatalmának — napjainkban oly kivételes — himnusza; háttérben a Gí-szerelem konkrét életrajzi mozzanataira való utalásokkal. Több ez a kapcsolat, mint vágy és vonzalom: életszövetség, jóban-rossz380
