Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Csapody Tamás: "Nem lehet engedni a jézusi negyvennyolcból" (Beszélgetés Bulányi György piarista szerzetessel, interjú)
Egyik nyilatkozatában ön azt mondja, hogy ha egyszer visszafogadják Önöket az egyházba — vagy úgy is fogalmazhatnám, hogy ha egyszer befejeződik a vértanúképzés —, akkor a Bokor részt tud vállalni a jelen történelmi feladatainak a megoldásából. Mik ezek a történelmi feladatok? Lényegében ugyanaz, mint tíz-húsz évvel ezselőtt. Ennek .a tartalmi részét egybefogja a Keressétek az Isten Országát c. hat kötetes munkám, formai részét pedig a Lelkipásztori marketing c. brossára. Ezekkel a formai és tartalmi elemekkel a hatvanas évek. végén, hetvenes évek elején érzékelhető hatást jtuditunk gyakorolni a magyar katolikus egyház egészére. Ekkor következett a Lékai-féle decenium, amely eretnek híremet keltette és a Lelkipásztori marketingről azt nyilatkozta körlevélben, hogy ennek a segítségével akarom elszakítani a magyar katolikus egyházait a püspökeitől. Semmi másra nincsen szükség, csak a bizalmi válság eltüntetésére. Utána azonnal tehet azokkal a papokkal, akikben van erő, kedv és jellem dolgozná és azokkal a világiakkal, akiknek eddig az volt, a legnagyobb „feladata”, hogy meghallgassák a papok prédikációit. Azt gondolom, az egyháznak mindig az a feladata ami Jézus feladata volt: elterjeszteni „a jó hírt”; azt, hogy kiváltságok kergetése nélkül, nagyságra, gazdagságra, hatalomgyakorlásra törekvés nélkül lehet az emberi személyiségnek kiteljesednie ..., hegy tehet szeretet országát csinálni családban, kisközösségben, hogy e kisközösségben nevelődvén a neveltek idővel maguk is nevelőkké váljanak. — Egyébként nem az „egyházba” kell minket visszafogadni. Kilökötten is abban vagyunk. Jóval inkább, mint a kilökök. Ami pedig a kiképzést illeti, az mindig vértanúképzés, mert az erőszak sátáni hatalma nem alszik. 359