Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Csapody Tamás: "Nem lehet engedni a jézusi negyvennyolcból" (Beszélgetés Bulányi György piarista szerzetessel, interjú)
A Bokor miben különbözik a többi bázisközösségtől, a többi lelkiségi mozgalomtól? Szeretném ezrt világösszefüggésekbe állítani. A bázisközösségi mozgalom világ- viszonylatban is a negyvenes évek második felében indul el — tudomásom szerint — velünk. Az ötvenes évek végén elindul Lat in-Amerik álban is, de nem az előbb említett teológia, hanem a felszabadítási teológia ihletésében. Vagyis: egy erőszakot elutasító mozgalom a társadalom gyakorlati-politikai megváltoztatásának reményéiben. Az észak-atlanti térségben pedig inkább csiaik iá hatvanas években jelennek meg a bázisközösségek. Ezek az észak-amerikai és európai bázisközösségek nem akarják az adott hatalmi rendet lecserélni, hanem az egyházon belüli nagyobb szabadság, a laikusok nagyobb felelőssége jegyében dolgoznak. Ami a hazai viszonyokat illeti, a Regnum Marianum a negyvenes években folytatta a maga jól bevált cserkészmunkáját. Ezzel a cserkészmunkával szorul illegalitásba. Munkájuk iaz ötvenes évek során egyre több vallási tartalommal töltődik meg. Azt hisizem, nem hasonlatos ez a vallási tartalom sem a Bokorhoz, sem a latin-amerikai, sem pedig az észak-atlanti térség ibázdsközösségeinak az eszmei tartalmaihoz. Hogy úgy mondjam, teológián innen és teológián túl akar valláserkölcsi alapon, a cserkészeszményeknek megfelelő ifjúságot nevelni. Kilenc esztendővel az első Bokor-per után, ’61-ben kerül sor az első regnumi perre, ami azt jelenti, hogy iaz ötvenes évektől kezdve, ekkora bontakozik ki az a regnumi munka, amelyet az előbbiekben próbáltam megfogalmazni. Ami ezen felül van Magyarországon az eléggé import jellegű. A magyarországi Eakolare olyan lelkiségi mozgalom, amely nem különbözik az Olaszországitól. A karizmatikus bázisközösségek sem különböznek lényegesen az Európában, Észak- Amerikában található karizmatikus jellegű bázisközösségektől. Magyarországon csendes forradalom, de mindenképpen lényeges átalakulás zajlik. Nagyon megkésve, de végül is a magyar egyház is próbál változni, reformálódni. A Bulányi-ügynek vannak-e új fejleményei? Egyáltalán mozdul-e valamerre is az ön ügye? 1989. április közepén pécsi testvéreimet látogattam meg, és a látogatást felhasználtam arra, hogy felkerestem a pécsi püspököt. Cserháti József — iaki nekem a negyvenes években .egyetemi lelkésztársam volt —, ’76 és ’81 között. Lékai idején őszintén, de eredménytelenül törekedett arra, [hogy ne éleződjék ki ta viszony a hierarchia és köztem ill. a Bokor között. Kapcsolatunk ’81-ben megszakadt, mert az eseményeknek és az erőknek a hatására a pécsi püspök is belekényszerült abba a vonalvezetésbe, amelyet Lékai bíboros kezdeményezett ellenünk. Most Cerháti püspökkel hamar nézetegységre jutottunk abban, hogy a magyar katolikus egyház pasztonális helyzete feltétlenül (megkívánja, hogy a püspöki bar visszavonja (azokat a diszkriminatív döntéseit, amikkel minket ’82- től illettek. Cserháti — akkor még mint a püspöki bar titkára — tárgyalt is erről az érsekkel. Elgondolását Paskai bíboros azzal utasította el, hogy nekem a Hittani Kongregáció prefektusával, Ratzingerrel van elintéznivalóm. Ekkor Cserháti javasolta, hogy a kérdés rendezése érdekében a magyar papság forduljon petícióval Paskai bíboroshoz, a püspöki kar pedig adjon morális garanciát a Bokor javára Ratzingernek. Arról még van tudomásom, hogy Cserháti személyesen megkereste a petíció kimunkálására alkalmasnak vélt személyeket. Hogy ebből megszületett-e valami, arról nincs információm. Magam legutóbb ’89 április 30-án írtam a Magyar Püspöki Kar elnökének, Paskai bíborosnak és ezen keresztül az egész püspöki karnak. Ebben a levélben kifejeztem 353
