Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Láng Gusztáv: Forradalom után II. (Naplótöredék)
7. Másfél évszázad történelmi példái bizonyítják, hogy a nemzeti és kisebbségi jogigények csak a demokráciától idegen, erőszakos eszközökkel tarthatók féken. Elvileg elképzelhető ugyan az állampolgári jogok demokratikus biztosítása „nemzetállami alapon is, azaz úgy hogy miközben állampolgárként mindenki egyenlő jogokat élvez, nemzeti kisebbségként kollektív jogokkal nem rendelkezik. Ez a jogegyenlőség azonban a közismert szállóigére emlékeztet, mely szerint egy jogállamban szegénynek és gazdagnak egyaránt tilos a híd alatt hálni. A többségi állampolgárnak ugyanis „van lakása”, azaz természetes állapota a nemzeti identitástudat annak minden kulturális, közéleti és érzelmi megvalósulásával együtt. A kisebbségi állampolgár azonban „hajléktalan”, azaz identitás nélküli és közösség nélküli egyénné fokozódik le, az önmegvalósítás minden esélye nélkül. Ezért nem törődhet bele ebbe az „egyenlőségbe”, mely számára az egyenlőtlenség szentesítését jelenti. Lázadni fog és követelni, ami megingatja a többség kényelmesnek érzett rendjét. Ezért ez a rend nem állhat fenn a kisebbség ellenőrzésének, sőt elnyomásának intézményesítése nélkül, ami azonban kihat a többség politikai viszonyaira is. Egy valóban demokratikus, pluralista rendszerben ugyanis a többségi állampolgárok jelentős része is a politikai kisebbséghez tartozik, a nemzeti kisebbségek „megzabolá- sára” létrehozott intézmények és erőszakszervek — de mint a fütykösökkel szétkergetett tüntetések minapi példája bizonyíjta, a manipulált tömegindulat is — bármikor könnyűszerrel e politikai kisebbségek ellen is fordítható .A kisebbség-elnyomás ezért hordja magában a diktatúra visszaállításának veszélyét, úgyhogy minden kelet- és közép-európai ország előtt ott a megválaszolandó kérdés: nemzeti felsőbb- ségtudatban kíván élni, vagy demokráciában? 8. Talán le kellene mondani egy álomról, mely századunkban Közép- és Kelet-euró- pa lidércnyomásává vált: az államnemzet és a nemzetállam nyugat-európai mintájú létrehozásáról. Ami eddig, e vágyálom vonatkozásában, e térség politikai tehertétele volt, épp a demokrácia új lehetőségét sejti magában. Ahol az országhatárok nem etnikai határok egyszersmind, ott a békét és az emberséges államközi kapcsolatokat csak a kétféle határ — a politikai és az etnikai-művelődésbeli — kölcsönös és egymás sérelme nélkül történő elismerése biztosíthatja. Ami a népek közös demokráciáját sürgeti, olyan alkotmányosságot, amely — a kisebbségekhez való viszonyulás formájában — a szomszéd országokéval is összhangban van. Lehet, hogy ez utópia, de ha a valóság bajai csak ennek segítségével orvosolhatók, ideje lenne, hogy ezt az utópiát tekintsük realitásnak. 1990. február 2—16. 339
