Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 4. szám - VITA - Sándor Iván: "Történet Auschwitzban; és történik bárhol, ahol megtörténhet" (Mészöly Miklós két leveléhez) (esszé)

csőit fordulattal van remény. Azt mondja egyik barátom: fantasztikus, hogy miközben elszenvedjük az erdélyi magyarellenes pogromot, itthon erősödik az antiszemitizmus; mi más ez mint érzületi—erkölcsi—mentalitásbeli skizofrénia. Azt kérdezi másik barátom: mondd, mitői van az, hogy kormányok, világintézmények mozdulnak meg az antiszemitizmus ellen, de a magyarság védelmében nem lehet kikövetelni az általános tiltakozást?

Minden emberi bánat, szenvedés, megaláztatás közös fájdalom. De nem vagyunk-e túl kevesen, akiknek valóban közös fájdalom? És nem természetes-e az, hogy a legtöbb embernek nem egyformán fáj az, ami fáj?; ha egy nem zsidó magyarnak jobban az, ami Marosvásárhelyen történik, ,egy zsidó magyarnak az, ha a pesti labdarúgópályán zeng fel az (antiszemita kórus, és a házfalakon jelenik meg a horogkereszt, mellette a zsidóellenes uszítás? Nem láthatunk ebben semmit, ami ellentétben van az emberi természettel. A történelem a megaláztatásnak, veszélyeztetettségnek iszonyú változatait produkálta-pro- dukálja. És a másféle megpróbáltatások keltette neurózisok, a más és más érzékenységek iránti megértés, kölcsönös, sőt természetes elfogadásuk nemcsak „belefér” abba, amit demokratikus érzületnek tekintünk, de a függetlenségüket megszerző közép- és kelet-európai kisnemzetek számára a mai nyomorúságok oldásának ébresztő alapérzése lehet.

Érzékenységről beszélünk? Valójában másra, súlyosabbra, a (félelemre gondolunk. Tudjuk, hogy minden neurózis oldásához elengedhetetlen annak az aktív igyekezete a gyógyításban, akit az agresszivitások félelemben tartanak. De ugyanígy érvényt kellene szerezni annak a gondolatnak, hogy mindenféle demokratikus nemzetépítő igyekezetei agyoncsaphat, lehetetlenné tehet ta folyamatos traumatizáltság. Amit az új abb nemzedékek (mint öröklődő, családi neurózisokat is) átvehetnek. Szörnyű pusztítást jelentenek itt az átörökített irracionalizmusok. Mészöly a „zsidó-trend” realitását, ám elemzéssel kimutatható fantomizálódását említi a politizálásban való részvételben. Valóban nálunk, ahol az egész huszadik századi életet olyannyira átitatta a mindenoldalú részvétel (fajra, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül), a politikai életben egy ilyen trendre való hivatkozás anakronisztikus idea. A sok hasonló anakronizmusból csak egyet emelek még ki, a zsidóságnak az iparban, a polgárosodás- bain, a kereskedelemben való — az irracionális (gondolkodás technikája szerinti, negatívnak miinősítendő — részvételét; miközben ma a magyar demokrácia kibontakoztatásában egyformán kulcsszó a polgárosodás, az ipar, a kereskedelem, s minden jó hazafi szerint irigylésre méltó, a „faj’’-angolnak a polgárosodásban, a „faj’’-(nyugatnémetnek az ipari fejlesztésben mutatott mentalitása, szorgalma, nem is szólva a görögnek vagy a japánnak (tengeri népek) a kereskedésben fölmutatott „nemzeti” vénája.

Mészöly Németh Lászlóról isi beszél leveleiben, miint létezési patthelyzetünk jelentős modelljéről1”; kertelés nélkül', s egyben előítélet nélkül elemezni őt fontos feladat, mondja. Szerencsére a szellem azóta már átverakedte -magát a hatalom állította és a belső elfogultságokból épített korlátokon, a támadás vagy az apológia imgoványain. Kivilágosodtak a még homályos pontok, miután né- hányan jóízűen (vagy rosszízűén) összecsaptunk az életmű leginkább neuralgikus kérdései fölött. És szerencsére a tisztázás nem ártott Németh nagyságának. Ama „szeplők” leltárbavétele kinek-klnék a számára 'azzal a termékeny önvizsgálattal is járhatott, amit különben Németh még a maga életében látványos gesztusok nélkül elvégzett. Jót tesz ennek az elemzésnek egyfelől, önvizsgálatnak másfelől, hogy a harmadik út eszményét a mai magyar fejlődés, az euró335