Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Stanisław Vincenz: Dialógusok a szovjetekkel (Részletek)
STANISLAW VINCENZ Dialógusok a szovjetekkel (RÉSZLETEK) AZ INTÉZMÉNY VAKÁCIÓJA „NÉP, peredüska (lélegzetvétel), olvadás, egymás mellett élés..És a merev politikai keretek visszahúzódnak, majd ismét eluralkodnak és összezárul a függöny. De az emberi alaptermészet, amely ősibb és legalábbis Európában, mélyebbek a gyökerei, mint a háborús típusú totalitárius átalakulásoknak, újra meg újra feltárul és visszatér. Visszatér a szabadság és a tolerancia ábrándja, előlépnek az igazság önkéntesei, még ilyen körülmények közt is helytállnak vagy újjá alakulnak az önkéntes és spontán szükségleteken alapuló viszonyok. Anima naturáliter. — A háborús olvadásról szóló visszaemlékezéseimben csak annyiban érintem a politikát, amennyiben elengedhetetlen, noha már 1945-től kezdve töprengtünk azon, később levelekben is visszatértünk rá, mennyi ideig tarthat, és négy évet adtunk neki. Meg akarván ragadni, különféle hiányosságokkal és résekkel, még ha csak igen szerényen is, azt a valóságot, tekintet nélkül a jövőre és arra, milyen kezdeményezéseket rejthetett magában az akkori állapot, befejezem az Intézmény vakációjáról szóló visszaemlékezéseimet, lemondva arról az igényről, hogy megmagyarázzam azokat a dolgokat, amelyek amúgy is meglehetősen ismertek. Mikor még időnként tűnő sóhajként felhangzott a magyarok közt: „Hát hol az a GPU?”, találkoztam falunkban, a Duna mentén egy jó ismerősömmel, Jan nevű volt lengyel katona, aki a háború után vissza akart térni szülőföldjére, a Keleti-Kárpátok vidékére, elutazott egészen Kijev környékére és végül visszatért Magyarországra a munkájához. Kiderült, hogy, bár a vonat átment a Kárpátokon, sőt, meg ás állt az állomásokon, az őrség olyan szigorú volt, hogy kétségbeesett erőfeszítései ellenére sehol sem tudott útközben kiszállni és elutazott egészen Kijevig. Mihez kezdett volna ott? Mivel még mindig hiányoztak a mozgósított férfiak, a közeli kolhozban talált munkát ellátásért. Épp ő bizonygatta nekem, közvetlenül és kényszeredetten, hogy, noha nincs jelen az Intézmény, kiváltképp a katonai, és egyáltalán, a látható horizonton, megédesítette a háborút, de persze nem mindenkinek. A beszélgetésre az az alkalmi kijelentés adott okot, hogy a katonák, nemcsak a vonatokon, de a budapesti utcákon is még mindig úgy viselkednek, mintha nem lenne semmi erő, ami megfékezné őket. Jan keserűen elmosolyodott. „Uram, Kijevben még rosszabb, fényes nappal sem hagyják békén az embert a szabadságosoik és a hazatérő katonák. Elveszik a járókelőktől a bőröndöket és a csomagokat. S mi több, a kolhozokban rátámadnak az asszonyokra, akik amúgy is kiszolgáltatottak és agyondolgozzák magukat. Saját magam hallottam, amikor azt mondták nekik: ti ilyen-olyanok, összeálltatok 234
