Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 3. szám - Marek Zaleski: Vincenz visszatérése Görögországba (esszé) (Pálfalvi Lajos fordítása)

rácia elviselhetetlen lenne . . . Majd csak ilyen összevetésben jelenik meg az a sokak által megvetett demokrácia, a hiúság vására és az üres színjáték, mint a lehetséges rendszerek legjobbika. Vincenz Szókratésze úgy dönt, hogy visszatér Athénbe, amely készül elpusztítani őt és önmagát.

*

Edward Gibbon, az ókori Rómával foglalkozó XVIII. századi történész a császárság bukásáról írva egykor feltette a kérdést, nem fenyegeti-e hasonló sors a modern Európát. Gibbon, bízva az értelem erejében és az európai civilizáció hatalmában, azt felelte: nem. Ma már nincs lehetőség az önkényuralommal való visszaélésekre, mivel elterjedt az igazságérzet és a tisztesség, az Európára jellemző szégyenérzet és az érthető félelem, amelyek megszüntetik a zsarnokság csábítását. Az erős Európát — hatalma jogrendszerén és haderején alapul — nem fenyegeti a barbárok beözönlése: ha le akarnák győzni, európaiakká kellene válniuk — mondja ki a végső következtetést Gibbon.

Vincenz mindkét könyvét olvashatjuk úgy, mint variációkot Gibbon e jóslatára, Európa és a világ fejlődésének egy megvalósult lehetőségére, amely lehetőséget A római birodalom hanyatlásának és bukásának története szerzője kétségbe vont.

Nem elég, hogy a barbárok európaiak lettek és Görögország—Európának nincs elég életereje, hogy visszaverje az új barbárok támadását — maga Európa is szíves-örömest aláveti magát a barbalizálódásnak.

Vincenz regényében minden politikus, a despoták is, Szókratészt kérleli, azt akarja, hogy törvényesítse az általa gyakorolt hatalmat. 1941-ben, Görögország elfoglalása után Hitler beszédet mondott a Német Birodalomról, mint a görög civilizáció szellemének örököséről, a megszállt Európában pedig fényképek jelentek meg az újságokban, amelyek német katonákat ábrázoltak az Akropoliszon.

A Dialógusok a szovjetekkel című könyvében van egy jelenet, amelyben a háziak Vincenzéknél, miután megkapták a hírt, hogy a Vörös Hadsereg átlépte Lengyelország határát, elégetik a „tréfli” könyveket. Ez nagyon szomorú pillanat: Európában mindenki könyvet éget. A barbárok azért égetik, mert gyűlölik, a civilizált emberek pedig azért, mert félnek a barbároktól. „Aki könyveket éget, elpusztítja az Isten képmását az ember szemében” — írta Milton.

„Nauka — szamoje glavnoje”, a tudomány a legfontosabb — mondja Vin- cenznek a nyomozó az NKVD börtönében. A nyomozó íróasztala fölött filozófusok arcképei függnek. Ez a jelenet valóban az európai racionalizmus történetének karikaturisztikus kivonata. „Átnevelni — azaz visszatéríteni az igazsághoz” — gondolja Vincenz a börtöncellában elmélkedvén —, „a szók- ratészi felhívás itt, az Intézmény pincéjében, a mélyben, fogvacogtató hidegben és sűrű párában.” íme a szókratészi örökség paródiája.

De Vincenz nem adja fel: az NKVD tisztjeivel, a Vörös Hadsereg katonáival, akikkel véletlenül találkozott, nyugodt, sőt, amennyire lehet, baráti beszélgetést folytat. Érvel, csillapít, meggyőz. Keresi a megértést, becsüli a jóindulat jeleit, képes igazat adni a terhes beszélgetőpartnereknek, észrevenni bennük az emberi dolgokat, képes megérteni őket. A szókratészi értelem su- galíja neki, mit kell tennie: vissza kell adnia az európainak elveszített alap- természetét, a barbárt pedig civilizálnia kell. E perspektívában még a betola231