Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 3. szám - Sziveri János: elrontott nappalok (vers)
SZIVERI JÁNOS elrontott nappalok Kényelmes nappal van. Tükör törik, csorog a háztetőkre. Eszelősen nyerít a nyár, s alattomban meghátrálnak a közszemlére kiterített táguló szilikon szelek. Az aszfalt, mint a kovászos barna kenyér. Verebek csőre koppan az utca forrongó koponyáján. Szemünk akár egy eszméletlen kappan. Riadtan pattog közöttünk valami feltűrt kézelő. Nézelődöm döm döm — Indulataim ha elragadnak, eléd térdelek és megragadlak. Megragadlak, mint az alkalmat. Bágyadt hajnalokon friss fokhagyma- koszorú övezi nyakad, nem más. S amit kivált e bonyolult ráhatás: tapló fészkelődik agyadba. A kimért és módfelett szabályos műízt kiűzni nehéz — de hátha sikerül! Ad hoc lever a nátha. Nyögés, üvöltés jószerint hiába: más ha ütnek mellbe — más ha hátba. A nyárutó velünk közösen őszül. Előre mutatnak nedves orrok, s mint bennem a méreg, forrok csak forrok. A fülekbe beülnek nagynevű apály—dagály-legyek. Éppen kenyeret keresünk. Lábunkon valaki megáll. És a lélegzet. Ezen a napon hirtelen nagyon régi lett minden égi — és földi.
