Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Kemenes Géfin László: Az idegen mint múltóceáni légbúvár, célkereszt-időben (Endrődi Szabó Ernő költészetéről) (tanulmány)

lenik a lelet feltárása közben. Er úgy lesz önmaga eposza hőse, hogy megmarad végig arctalannak. Ugyanis a városba tévedt nomád peremlakó számára végső soron nem az a kérdés, (mondja Deleuze), hogy miként szabaduljon meg az apá[k]tól (ez ödipális kérdés), hanem hogyan találjon kiutat ott, ahol azok nem találtak semmit! Ahol ezekről a Nagy Elődökről lepergett a máshol megismert modernség, modernitás és modernizmus. (Volt persze, akiről nem pergett le, mert avantgarde kortársaival együtt—mégis—külön—magyarul állt, élt és dolgozott: Kassák, Pilinszky, Weöres a Psyché-ig; vagy a költészetét tragédiája szintjére emelő, a „kimondást” a „történettel” egyesítő Radnóti.) És ez az a hely [is], ahol most Er pszeudoarctalan kortársai látleletein ott láthatók ugyan az agg izmusok u tánnyom [at] ai, de amelyekről lepereg az arctalan nemzet gondja, múltja, története, s a léten támadt lyukat későavantgarde nosztalgiázással tömögetik. Er-nek más a dolga; ez a város nem az ő otthona; ezért pontos és kérlelhetetlen (önmagával szemben is) létének ilyetén meghatározása: „ismeretlen voltam s vagyok a nagyvárosban” (75. o.) Er kiútja az egyetlen radikális válasz a hagyományra: csak azért vagyok most itt bent, hogy kint legyek igazán, s imigyen mint régész—kutató—kísérletező—sámán mutathassam meg cáfolhatatlanul ennek a „helyét kereső Magyarországnak” (70. o.), hogy hol van az egyedi és egyetemes magyar történet időgömbjének nullpontja, lényege és ott-léte: nem egyebütt, mint az 1956-os Nemzeti Forradalomban és Szabadságharcban!

Ennek kimondásával válik el Er és lelete a többi arctalantól. Ezért a Tájkép csata közben című ciklus hatalmas montázsa a kötetnek is és a leletnek is közepe. Mert itt az őszi kert illatai-színei iránt vonzódó kertlakó (idegenségét aláhúzandó angolosan átírt Mr. Cartbeny, azaz Kertbeni) ötvenhat őszével szembesül és azonosul, és idézi e sorok írójának megemlékezését a Forradalom 25. évfordulóján (lásd Arká- num 2, 1981. november), de jellegzetesen úgy, hogy Er csak „a” forradalomról szóló általános érvényűnek hitt passzusokat másolja szövegébe, a magyar Forradalomra való utalást kivágja, az ötvenhatos zászlók kivágott közepének allegórikus-irónikus ellenpontjaként. Mr. Cartbeny kertje nem a századvég bécsi-pesti szecessziójának menedéke-pszeudoédene, az átesztetizált lét organikus elefántcsonttomya, „a kaotikus nagyváros sivár kővidékének ellentéte”, mint írja Hanák Péter kiváló tanulmányában (Üjhold—Évkönyv 1986. 1, 220. o.). Er kertjében személyes tapasztalat, mitikus tudatállapot és történelmi ottlét szét nem választható egységben jelenik meg. Az ő kertje — őszi kert, a Forradalom őszét és szerelmének őszét szimultán idéző téridő. A kert „gyújtópont” és egyben „gyűjtőpont” (bár/mert „lucskos”, amiként szerelmének vénuszdombi „kertecskéje” szintén az; ezért van hitele ennek az allegórikus ösz- szefonódásnak; „őszi kertben lakom”, mondja ki Er, 80. o.), de ismétlem, ez nem vi- rággruppos-lugasos eszményesített paradicsomkert hazug-lekoppantott verziója: ebben a kertben, írja Er, „féligfagyott répára földberohadt káposztára nyílik ablakom” (80. o.). Ez a kert történelemmel átitatott kert, eszményi Kert-Magyarország valóságos jelene, a betakarítatlan termés, az ebek harmincadjára hagyott „közös vagyon” ugara (ahol szintén „valami rág” — vajon mi? Földosztóminiszter Nagy Imre szelleme talán?) Er számára ez a nem-jelképes kertben-lakás maga a kiút, a kert mitikus—szexuális—történeti humuszába való önbeásatás—belekaparás, miként teszi a kutya, a pocok, vagy üregi nyúl.

Az ötvenhatos Kivágás helyén megjelenik maga a lehetetlen, a coniunctio opposi- torum, az állandó, a visszatérő és a véges (mint Pound mondta volt) eggyéolvadása. Mert a perem nomádja számára („marginalovaggá lettem” [!] mondja Mr. Cartbeny, [80. o.j), a város egyetlen alkalommal volt igazán önmaga, a Forradalom gyújtó/gyűj- tőpontjában: „AZ VOLT IGAZÁN AZ VOLT A VÁROS: HATALMAS SZERETKE- ZÉSILLAT PÁRÁS MINDENT ELÖNTÖ-BELENGÖ” (72. o.) A Forradalom és a szeretkezés helye ugyanaz: lehetőség jelenlétté válik, az elidegenített egyetemes és egyes összeolvad, a lét lényege kirajzolódik a létező[k]ben, azaz akaratukat ők rajzolják rá mint Igazságot a magát azon frissiben újjászülő létre. A Forradalomban nem szűnik meg az egyén egyénisége, azonossága: ellenkezőleg, önmaga azonosságát akarja legtisztábban éppen akkor, amikor felismeri, hogy „a másik”, a „mások” is ugyanazt akarják: az igazságot, a szabadságot. A szabad egyéniségüket felismerő

129