Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Kemenes Géfin László: Az idegen mint múltóceáni légbúvár, célkereszt-időben (Endrődi Szabó Ernő költészetéről) (tanulmány)

holt nyelvi szimulakrumáról, amint az betűkből-ábrákból összerakva megelevenedik Lelet című kötetében. Eleve adott válaszokkal van tele ez a kötet. Ezért volt könnyű kérdezni és továbbkérdezni. Dialogikus viszonyban vagyok a kötettel s az is énve- lem; könnyű nekem (mondanák sokan) mert egyik peremlegény a másikat stb. Így van, így igaz. De nem Endrődi Szabó, nem Kemenes Géfin. Er bent van, de kint; Fe- hérlófia kint van, mégis bent. A szüntelen oda-vissza oszcilláló mérőmunka keresztezőpontjában találkozunk, a senkiföldjén, ahol „ott hon” vagyunk. A nomádnyelvben. Űtszéli szövegben. Magunk-kaparta lyukban, magunk-ásta veremben. Az így megközelített igazságban, amiről tudjuk hogy micsoda: az elrejtezettségből kifejlő önlét. Erről a „helyről” kérdezek.

LELET, LELÉS, LELŐHELY

A lelőhely nem azonos a lelettel, de lelet nincs lelőhely nélkül. A kötet címe önmagát jelenti ki, tehát igazából a kötetnek nincs ún. „címe”. Nem jelképes hanem szószerinti cím, jelöl mint a tábla: „vasútállomás”. A tábla maga nem a vasútállomás, de a vasútállomás a tábla nélkül nem lenne az, ami. Tehát az a valami, amit vasútállomásként ismerünk, nyelv nélkül nincs és nemlétező. így a lelet is. Valaki lel valamit, s fel-meg-kijelenti, megjelöli. A lelet a lelőhelynek és a lelés eseményének következménye, tárgyiasult jele, az eltűnt időből egyedül megfogható-kitapintható nyom. Ami volt, arra már csak a nyomból (leletből) lehet következtetni! Nem Peir- ce-i index, nem tűz—füst ok-okozati viszonya. A lelet mindig valami más, mint a lelés aktusa, mint a lelőhely helye, mint aminek nyoma. A lelet már mindig azt mondja, mint Rimbaud Je est un autre. Zárvány, cserépdarab, vállperec, kösöntyű. Kösöntyűkarcsont? Koponyacserép? A lelet: lelet; leltem valahol, most látható lett, felszínre hoztam ezt a nyelvtörmelékhalmazt, s mert elneveztem leletnek, leletként kezelendő. Én magam (er=Endrődi Szabó egyik önmagától eltávolított fedőneve, énjének nyelvi kinövése stb.) is úgy kezelem; szembeállítom „magammal”, perspektívába helyezem, és eltűnök. Elszemélytelenedem. Megjelenik egy alak, akit Károly- nak hívnak (Call me Károly, mondhatná er-Károly-Ishmael).

így a lelet [ön] tudatos lelemény s mégsem a tiszta ész szülötte. Alcíme szerint „verskötet rekonstrukció,”. De ha „re”, akkor „újra”, „újjá” — minek? Ami már egyszer volt? Lehetett volna? Károly megmagyarázza (Károly [majdnem] mindent tud) a dőltbetűs előszóban. A magyarázat pofonegyszerű. „Nem a vers fontos tehát mondta Károly a vers megírható a szavak nélküli költészet a fontos.” A rekonstruált „vers” tehát nem azonos jelölőivel, mondja Károly, csak egy a lehetséges rekonstruk- ciók-megközelítések-tárgyiasítások közül, de a vers mint önmaga valahol mindig egy lépéssel önmaga nyelvi léte mögött van (Sartre dzsessz-száma a La nausée-ban, Magritte Ceci n’est pas une pipe-je stb.) .„A külső megjelenés nélküli versek fontosak amelyek megközelíthetetlenek" mondja Károly „azok a versek fontosak amelyek her- mes trismegistos atomjai agyvelőnkbe zárva.” Ezek a titkos versek, a kimondhatatlanok, s ugyanakkor (mondja Károly) „kimondás mégis a régész hivatása” „a lelet meg- lelésének bizonyítéka mégis a [tökéletlen] versrekonstruálás, s „a kimondás a látó létének [is] bizonyítéka ... mert a látó léte kimondás nélkül csak mint lehetőség létezik”. Ezért a Lelet három összetevője (úgymond Károly) a történet, amely „külső megjelenés nélküli”; a régész, aki megleli (megéli) a történetet, hogy aztán kimondással a történet egy lehetséges rekonstrukcióját a saját esetleges betűképsoraival megalkossa. (Van egy negyedik komponens is, amiről később.) „A lelet”, így Károly, „nem talált tárgy a lelet nem egy eseménysor végeredménye”. Persze ugyanakkor mégis az (mert ezt is mondta Károly: „ezek az iratok a padláson egy pincében vagy alagsori szoba páncélszekrényében” [!!!], ezért jóllehet a kimondás-leírás és a leírt között sohasem léphet fel teljes azonosság (A=A) s nem lehet más, mint a kimond [hat] atlan igazi belső vers reifikációja, mégis nélküle a kimond [hat] atlan mindörökké elrejtett maradna — így tehát a kimondás bármennyire is „tökéletlen”, létrejötte abszolúte szükséges.

123