Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 12. szám - Balla Zsófia: Miniatűr, Szüret, Ars Poetica, Epilógus (versek)
Ars Poetica A vers? A vers medúzafő, áttetsző test, óvatos lépteivel, a maga elmosódott vagy túlexponált képeivel, az idült pillanattal, fagyott cinege, szélütött történet és helyszínek a vers, tétova futás a billentyűkön, piros torok, kövek a szavak közt, csikorognak és fénylenek, vizes szavak ragyognak, a vers, a vers szoros göngyöleg, dereng benne az ősvilági víz, a vers szárazra vetve tátog, kiszáradt torokkal, bőrrel, kopoltyúja föl-le emelkedik, zihál és énekel, föl tört lábára néz ő is, talán remél? valamit hisz? visz? evez? (óh, igen, igen: zenél, tudjuk, ez volt már, húzza fülembe, eltörött a hegedűm, ilyen!) De a VERS! A VERS talán más? Talán életben tart? Talán föloldoz? Talán helyettünk él?! Talán helyettetek megszólal? talál? talán óda, szonett, koszorú? A kilőtt vers elér, elhagy, megtörténik, becsapódik, valamivé lesz, veled, velünk, ó, igen, a vers arra késztet, hogy nevess, hogy verset írj te is, hogy kéijed, még, még, s hogy elfeledd, esetleg fölkavaija valamely forró vagy hűlt
