Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Deák Péter-Medvigy Gábor: ...úgy, ahogy volt (filmforgatókönyv)

tatták az infúziót egy berendezésen át. Tehát kaptam mind vért, mind glukózt és ami kellett. De az a véredény sem tartott, ahová a bázist tették, kiszakadt, és amit hétfő éjjel kaptam, összegyűlt a jobb oldalamon. Mintegy három liter vért kaptam, illetve úgy két liter vért és egy liter glukózt. Tíz óra körül én kezdtem el a cirkuszt. Nem tudtam lélegezni, rettenetes fájdalmaim voltak. Nem tudom, hogyan bírták az orvosok, volt három nap, amikor egyfolytában műtötték, aztán be a kórtermekbe. Nem tudom, volt-e idejük WC-re menni. És ugyanúgy, hozzám is két műtét között jöttek, kibírtam amíg jöttek, és pleurotomi- át végeztek - ez egy lyukat jelent a háton, melyen át kifolyt három liter, ami bennem volt. Jobban kezdtem érezni magam. Este aztán újra elkezdő­dött, mert hát amit kaptam, nem volt hová menjen, és ugyanott gyűlt össze. Akkor a barát­nőmnek azt mondták, aki végig velem volt, egész éjszakán át, mondták neki is, hogy egyetlen esélyem van, ha megoperálnak. Megértették, hogy a véredény sem tarthat életben. Ha kibírom a műtétet, jó, ha nem... Az orvos utólag azt mondta, hogy fájt a szívük, amikor műtétre vittek, mert 75%-ban meg voltak győződve, hogy élve nem jövök ki onnan. És mégis kijöttem. A kórházban rendkívüli volt, rendkívüli légkör volt. Az asszisztensnők és az orvosok kimerültek voltak, de azokban a napokban szinte újjászületni láttam őket. A bejárogató barátaim is azt mond­ták, hogy ha elbotlasz és elesel, a tűzbe teheted a kezed, hogy száz ember fog szaladni és felemelnek téged. Azokban a pillanatokban meg is volt ez a hihetetlen jóság mindenkiben. De a forradalom után igen rövid idővel már előjöttek az emberek kis aljasságai, és mindent visszahoztak úgy, ahogyan addig volt. S aztán tudom is én... az emberek észjárása ... az emberek lelkére értem, nem változott meg semmi. Amíg a kórházban voltam, semmi sem lelkesí­tett annyira, mint egy Bukarestből jött mérnök, a bukaresti tévétől. Egy csoporttal érkezett az 1042

Next

/
Thumbnails
Contents