Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 12. szám - Deák Péter-Medvigy Gábor: ...úgy, ahogy volt (filmforgatókönyv)

gettünk, és elindultam megnézni, hogy néz ki a város az éjszakai forradalom után. A központban nem volt sok rongálás, a rendőrségnek már ott volt minden üzlet előtt egy-egy kordonja. Lehetett haladni a járdán, ám senki sem mehetett az üzletekhez. A munkások már dolgoztak, hogy helyére tegyék az ablakokat. Az utcákon láttam, hogy kint voltak páncélos szállítók, igen kis járművek, melyeket soha nem láttam, még katonakoromban sem, nem is tudtam, hogy léteznek ilyenek.

Utólag mondták, speciális terroristaellenes páncélosok voltak ezek. Kint voltak tűzoltókocsik is, az egyik kocsi felgyújtva, tönkretéve. Onnan az iskola felé mentem, az étkezdében voltam és elvégeztem a tennivalómat. Úgy du. 3—4-ig voltam a menzán. Aztán jöttek a szüleim, apám és anyám, hogy hazavigyenek, nehogy valami bajom legyen, mert hallották, mi történik. Ők már tudták - én nem tudhattam -, hogy reggel minden folytatódott. Én azt hittem, hogy úgy lesz, mint Brassóban. Verekednek egy napot, egy éjszakát, és vége, mindennel végeznek. Az emberek megnyugszanak. Nem tudhattam, hogy az emberek nem nyugodtak meg, hogy a városban hadiállapot van, mindenhol katonákkal, katonai kordonnal találkozni, bajonettjük a fegyveren, és lezárták az utakat, és az egész városban megbénult a forgalom. Semmilyen szállítóeszköz nem volt. Mindenki gyalog járt. Igen sok ember volt az utcán, amikor kimentem. Mindezt nem tudhattam, és a szüleim gyorsan utánam jöttek, hogy biztosan hazamenjek, ne a városba. A Bega-üzlet hátánál egyszer csak hallatszottak a kiabálások. „Le Ceausescuval!”, „Gyilkosok!”, „Meg akartok ölni!”. Láttam, hogy kezdődik a verekedés. Apám mondta, hogy menjünk haza nyugodtan, majd ő elmegy, és megnézi, mi van.

Ezzel eltűnt. Kevéssel utána lövéseket hallottam. Abból az irányból, amerre apám ment. Anyámmal már az Opera előtt voltam, elhaladtunk az Opera előtt, és amikor a gyermekkórház1034