Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Kovács Péter: Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából III. Az elhúzódó korszakváltás

vethető össze. 1948 tavaszán a Nemzeti Szalonban Kállai Ernő által szervezett kiállításon egy lengő mobilt állított ki. Ez a Calder kompozícióira emlékeztető munka a hatvanas évek elején még látható volt Budapesten, a fiatal festők, szobrászok, építészek, írók és művészettörténészek akkoriban kedvelt találkozóhelyén, az Építőművészek Szövetségének „művészpincéjében”. Ugyancsak a negyvenes évek végétől próbálkozott Megyeri Barna a „lemez-plasztiká”-val. A sík papírlapból, illetve fémlemezből hajlítgatással előállítható tér- és formarendszerek esztétikája izgatta fantáziáját. Az ötvenes évek azonban nem kedveztek az ilyenfajta kísérleteknek. 1958-ban, a Brüsszeli Világkiállítás alkalmából kapott először lehetőséget néhány játékos „Szélkakas” készítésére ebből az egyszerű anyagból. - Megyeri számára azonban ez a legkevésbé sem volt játék. Úgy érezte és gondolta, hogy - mint egy 1964-ben készült inteijúban elmondta - „végére kell járni”, hogy „mi a forma, mi a síkfelület, mi a formák viszonya?”.

Papír- és lemezhajlításai alig jutottak túl műtermének falain. A Hevesi Sándor téri színház mennyezetplasztikája (1965-66) a ritka kivételek közé tartozik. A rövid életű szobrásznak végül is ez lett egyik főműve.

Korszakunkban Megyeri Barna néhány köztéri megbízásnak is eleget tett. Ezek a munkái elsősorban alkalmazkodóképességének bizonyítékai. Kiemelkedik közülük a „Spartacus” (1963) című bronzkompozíció, amely feltűnően dekoratív, geometrikus rácsszerkezetével — a derékszögben hajló lábak, karok s a törzs már-már groteszk együttesével, amelyből azonban mégsem hiányzik a kifejezés ereje sem - szintén egyike lett ebben az átmeneti korszakban a változás jeleinek.

Megyeri Barnát halála előtt egy esztendővel, 1965-ben az „Európa elrablása” című szobráért Munkácsy-díjjal tüntették ki.

1012