Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Széles Klára: Egy modern hős (Ibsen: Per Gynt)

tói reszketve. Eljut az alapvető felismerésig, ahhoz, hogy nem is tudja azt, amit egy életen át hangoztatott, mi is „önmaga lenni” lényegében?

Ibsen itt, a kérdés eldöntetlenségénél zárja le a drámát. Peer Gynt elveszett, de „van még egy keresztútja”. Megtalálja-e önmagát? A dráma maga a kérdés. A folyamat, a drámai feszültség magja: hogyan kerüli el következetesen, új meg új változatokban a saját törvényei szerint való élet lehetőségeit, e törvények felismerését, vállalását. Ezen a ponton illeszkedik az egész életmű kiemelt darabjaihoz, s Ibsen magánemberi töprengéseihez.

„A tehetség nem kiváltság, hanem kötelesség”

— fogalmazza meg az író egyik levelében munkái, élete egyik alapgondolatát. Peer Gynt az, aki tipikus módon ennek a kötelességének nem tesz eleget. Mindig, csupán a pillanatoknak engedelmeskedik. A kisebb és nagyobb súlyú döntéseknél egyaránt megtagadja a tényleges, megvívott belső küzdelmet. Azt kerüli el, amelyet Ibsen magáról vallva így jelöl meg „Magamba nézek befelé, itt az én harcterem, ahol majd győzök, majd meg elbukom.” (Hedvig Stonslandnak, 1869. IX. 20.). Annak az „el- kontárkodásnak” iskolapéldája, amit Frederik Hegelnek így fogalmaz: „...az a legnagyobb dolog, amit az ember csak elérhet, ha meg tudja valósítani önmagát az életben. Ez a feladat vár valamennyiünkre, de a legtöbben elkontárkodják.” (1873)

Ez a központi gondolat teszi Brandot Peer Gynt ellenpárjává, s ez tér vissza a kései, „Ha mi holtak feltámadunk-ban. Minden esetben az Ibsen-drámák egyfajta közös modelljével találkozunk.

A Ha mi holtak feltámadunk hőse: Rubek és felesége, Maja életük alkonyán ürességre döbbennek. A hírneves szobrászban felébred az a tudat, hogy elfecsérelte életét. A feleségben ugyanez a felismerés egészen másfajta értelemben. Házasságuk óta egész közös életük hamis, egyikük sem élt igazán. Rubek előtt feltűnik régi élete, akkori főműve, a Feltámadás szobra, s az ezt ihlető modell. Akkor teljes odaadással dolgozott, munkája szerelmét is háttérbe szorította. Azóta áttért kis figurák készítésére, s ezekkel az elismerés, anyagi siker kivívására. Cserbenhagyta az eredetit, a teljességre törekvő müvet, a befejezetlent. Maja asszony másféle ember. O az ösztöneihez lett hűtlen, s természetétől idegen életmódra kényszerítette önmagát. De le is vonja a következtetéseket, s radikálisan változtat: kilép ebből a hamis, merev életből egy medvevadász oldalán. Rubek viszont felemás módon határoz. Olyan ő, mint Peer Gynt Solvejg kunyhója előtt: „betérhetek-e?” kérdezi „ezek után”? Majd úgy határoz gyáván: inkább elmegyek. Elhibázott útját restellve, tehetetlenül újra letér, s tovább folytatja azt, amit elítél.

Ibsen ezek ellen, a „fél-megértés” állapotai ellen harcol saját életében is. Alapelvként vallva, hogy a födolog „az ember igaz és hű maradjon az önmagához való viszonyában.” „...hogy azt akarja, amit feltétlenül akarnia kell, éppen azért, mert ő az, aki, és nem cselekedhetik másként. Minden egyéb hazugság.” (Laura Kliernek, 1870. VI.)

A Peer színtere és motívuma így tér vissza egyik könyvébe írt ajánló versében, mintegy ars poetica-ként:

„Az élet - harc a manókkal, mit vív agyunk s szívünk; költés - ha önnön lelkünk felett törvényt ülünk.”

996