Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 9-10. szám - Kotányi Attila: Szabó Lajos képíró dialektikája (megszelidíthető-e a dialektika, vagy legalább leszoktatható-e a táncról?) (álinterjú-töredék)

Azért választottam ezen baráti ál-interjú címének „Szabó Lajos képíró dialektikájáét, mert elébe akarok menni azoknak is, akik Szabót csak mint filozófust, mint dialektikust ismerik, vagy ismerik el, és azoknak is, akik stílus szemponjtából is — tehát a graffiti közvetlen ránézésekor, meg egyébként is, az embert tekintve is — őszintén zavarba jönnek gondolatok és vonalak ily szokatlan, egymást szorosan átölelő szerelme láttán. (Remélem, hogy ezt az érintkezést és szoros ölelést Sophia (bölcsesség görögül) — és Graph (vonal) — között Esterházy Péter kissé pornográfnak, és nagyraértékelt barátunk, Szent- kuthy Miklós legalábbis szentnek fogja minősíteni.)*

Ezt a közvetlenséget kifejezi ugyan a kalligráfia megnevezés is, de idegen szóval — míg a magyar szó; képírás, remek — és avval a félreérthető hangsúllyal, mintha a szép tekervények, a kódex-szépírás spirális mütyürkéinek dédunokájáról volna szó.

Várjunk csak: még ezt a középkori vonatkozást is belevehetnénk a dolog megközelítésébe.

Joyce hasonlítja önkifejező írásmódját, vagyis a mai művészet Mallarmé óta suttyogó, ide-oda tekergő, asszociációs karakterét ahhoz a kacskaringózás- hoz, amelyet a Bibliát másolgató skót szerzetesek műveltek tollukkal-ecsetük- kel a pergament papíroson. „Még nem tudok — mondja — de majd jön ...” A work in progress végeláthatatlan során.

Ki ne gondolna Szabó barát-unkra.

*

Még a zsidók istenének se sikerült magát kifejeznie az égő csipkebokor nélkül. Erre jött rá egy szerencsés-szerencsétlen pillanatában Szabó: ő megpróbálta égő csipkebokor nélkül!

íme a lobogás: a rajzok; ez az a sercegő, égő elem. (Szabót egyszer bemutatták a német televízióban, egyik kiállítása alkalmával. Láthatóan sikere volt, utána az utcán felismerték az emberek. Nekem azt mesélte, hogy a közönséget elsősorban a papíron látható gyors kalligrafálás hallható sercegése faszcinál- ta.)

Amikor valaki nem diskurzíve áll Ady Mindensége elé; nem pusztán panaszaival és funkciók megértésének igényével, hanem megnyílik, kifejezi magát, akkor azt, ami történik, szinte emberi kinyilatkoztatásnak lehet nevezni.

Nos, „Mennyiben segítenek hozzá a rajzok Szabó többi dolgának megértéséhez? Mást mond a rajzokkal...?”

Térjünk vissza a jelszerűség-pontszerűség Kandinszky által legsűrűbbnek talált kifejezésbeli gazdagságára. (Itt most egy-két félévre terjedő szemináriumi előadás jönne erről a gazdagságról, amit a mai kibernetika, agyfiziológia és esztétika előszeretettel „komplexitás”-nak nevez. Ebből kulcsszó lett, de közelebbit senki se látszik tudni róla. Ezért tartozik a közéleti szónoklásnak is kedvenc szavai közé. — A szemináriumot most itt kihagyjuk. De felhívjuk a figyelmet Jakovits József héber betűkből levezetett nagyformátumú olajképeire.)

Nem a térdimenziók nagyobbja, hanem fordítva, kisebbszámúsága a kifejezés-sűrűség teste. (Gottfried Benn: Ausdruckswelt.) A jel — a kereszt jele: hány millió ment érte önként és hány belehajtva a halálba? (Ne finnyáskod* Szentkuthy Miklós halálának híre pár héttel ezen üdvözlet leírása után érkezett.

927