Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Kunszt György: Szabó Lajos szemináriumai (esszé)
nem a spekulatívabb kérdést választjuk, egyet lépünk előre és tízet hátra. A részletkérdésekben kötött kompromisszumok csak akkor nem vezetnek két rossz közötti választáshoz, ha spekulatív területen erősen állunk. Mozgalomelméletének kiemelkedő jellemzője volt a Vezess, vagy kövess! élére állított követelménye, s ehhez kapcsolódó drámai elemzései a mozgalmi vagy alkotó közösségi interszubjektivitás problémáiról. Konkrét vezess-vagy- kövess szituációban tapasztalhatom, — mondotta — hogy a másik elibém tud jönni. Mikor van szükségem arra, hogy ezt robbantsam? Akkor, ha a belső vagy külső átvilágítás ellen valami alapvető, nem csak perifériális kifogásom van. . . Tintahalként viselkedem, elrejtem önmagamat és ezzel elrejtem önmagam elől a valóságot.. . Ha csak egy árnyalatot is engedünk a vezess-kö- vess transzparenciakövetelményéből, körülvesznek a mérgesgázok, magamra maradok, elvesztem az önállóságomat... A vezess-vagy-kövess analízisek vé- gigvitelével több milliárd ember szubjektív sorsába nyúlunk bele. Eszme és személy kapcsolatának kutatása a személyi létezést teszi konkréttá pszichológiailag, történelmileg, mozgalomelméletileg — mondotta. Eszme és személy ugyanazon valóságkristály két metszete, amelyet a következő négyes szerkezetben kell vizsgálni. 1. Világfelfogás 2. Sorsfázis 3. Karakter 4. Kutatás. Ez a szerkezet párhuzamos a világhelyzetelemzés négy pontjával, s éppen olyan kulcsfontosságú, mint az. Egy eszme mindig személyhez és egy reinkarnatív értelemben vett sors- fázishoz tartozik — folytatta az összefüggés elemzését. — Csak azonos sorsfázisú személyek gondolják ugyanazt az ideát. Abszolút, egzakt megfelelés van énszerűségem, sorsszerűségem és valódi világnézetem között... Sors, világnézet, személy, szó reális látása teremti meg mágikus ismeretelméletünket. Ha valakit meg akarunk győzni, ennek a mágikus ismeretelméletnek a perspektívájában kell tennünk. Legbelsőbben le van tiltva, hogy valakit meg akarjunk győzni reinkarnatív sorsától függetlenül; csak addig tudok vele dialógusban állni, amíg az érzékenysége tart; a folytatást csak másokkal beszélhetem meg . . . Érzékenységek találkozása és kegyetlensége ez, az érzékenység-dialektika igazgyöngyöket és halált hozó világa: az alapvető, személyes értékellentmondás tere, ahol az ember szemtől-szemben áll létének kérlelhetetlen ellentmondásával. Egyedül a szeretet bírja feloldani ezt a végsőkig menő ellentmondásosságot: ha el akarom magyarázni a teóriámat, megbántanom kell és simogatnom, sírnom kell és nevetnem. Történelemtudományi és mozgalomelméleti fejtegetéseit Szabó Lajos az Egyházprobléma felvázolásával zárta le, utalva saját meggyőződésének kulcspontjaira. Az Egyház problémája már a Hamvas Bélával és Tábor Bélával folytatott „csütörtöki megbeszélések” során is nagy hangsúlyt kapott, s ebben a hangsúlyban mindhárman egyetértettek. Beszélgetéseik emberiségléptékű közösségi terének megjelölésére Hamvas Béla és Tábor Béla elkezdték használni a „praeecclesia” kifejezést, s szemináriumi előadásaiban Szabó Lajos erre visszaemlékezett. Amint mondotta, az előkészítő mozzanattal egyetértett, a kifejezéssel azonban azt szegezte szembe, hogy „Egyház van, ahhoz kapcsolódni lehet, alapítani nem. Egyházi szolgálat, ami aktuális.” Ezt a karakterisztikus opciót elhatározó fontosságúnak tartotta, de nem kevésbé tartotta fon879
