Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Hamvas Béla: Vádirat a szellem ellen (esszé)
művekből akarná megítélni, a valóságos helyzetről egészen ferde és irreális képet nyerne. Az igazi irodalom kéziratokban maradt. Csak a szerző tud róla és a lektor. Az igazi magyar szellem helyzete is ez. Ami belőle látszik, az torzkép. Hogy a szellem lényege nem az, amit az Akadémia, a Budapesti Szemle, vagy a Magyar Szemle képvisel, azt mindenki tudja. Ami bennük higgadtságnak látszik, az nagyképű tehetetlenség. De a szellem lényege ma már az sem, amit a félhivatalosok adnak ki, de még az sem, amit valamilyen nagy kiadóvállalat nyomat le. Ma a szellem csak ott jelentkezik, ahol semmiféle cégjelzés nincs. Semmiféle társadalmi közösséget a produktív szellemmel ma nem vállal senki sem. A spontán szellemtől való félelem oly mérvű lett, más szóval a társadalmat mindennemű változás gondolata oly aggodalommal tölti el, hogy az, amiben a termékeny gondolatnak csak csírája van is, már csak társadalmon kívül, kizárólag, mint betyár-egzisztencia élhet. Ezért van tele a magyar szellemiség ilyen betyár-folyóiratokkal, amelyek a sajtótörvény egy hézagosán megfogalmazott paragrafusából élnek, füzetecskékkel, amelyeket a szerzők zúgnyomdákkal készíttetnek, könyvekkel, amelyek rossz papiroson, selejtes betűkkel, ízléstelen formában látnak napvilágot, s már külsejük megöli őket. A szellem mégis itt van. Kizárta a hivatalos, megjelent mint nemhivatalos. Illegitim lett, de mégis volt. Elűzte a nemhivatalos és illegitim is, megjelenik, mint szegénylegény. Kompromittálva, lenézve, rongyosan, félszegül, elhallgatva, üldözve, de van és itt van. Szánalmas magányosságban, korcs alakban, idétlenül, mint egy kóbor kutya, önmaga nyomorultsága fölött ijedt megrendüléssel, de van és van. Ezért Magyarországon a szellemi kivándorlásoknak (Palágyi M., Schmitt J. H.), vagy elhallgatásoknak és félrevonulásoknak (Fü- lep L.) jelentősége egészen más, mint egyebütt. Itt nem a forradalmi szellemnek kell megtörni, hanem meg kell törnie magának a szellemnek, ha nem akar legitimmé lenni, ami csak más szó arra, hogy impotens, vagy ha nem vállalja a szegénylegény sorsát, — de viszont nincs ereje hozzá, hogy ezt a szegénylegénységet, mivel nincs más út: előkelő távlattá és magasrendű elszigeteltséggé formálja ki. A paradoxon köre pedig ott zárul be, hogy kiderül: a hivatalos, azáltal hogy az időben nem vesz részt, nemhivatalossá válik; a nemhivatalos pedig olyan mértékben válik mindig hivatalosabbá, mindig legitimebbé, szavahihetőbbé, mérvadóbbá, minél kevésbé van kapcsolata a névleges hivatalossal és legitimmel. Végül egy ponton, éppen ott, ahol teljesen különvéleménnyé, egészen egyéni vállalkozássá, vagyis százszázalékban szegénylegénnyé lesz, abban a pillanatban eléri a szavahihetőség, a mérvadóság, szellemi ténylegesség legmagasabb fokát és válik tulajdonképpen betyárságában hivatalossá és legitimmé. 2. Az a kis könyv, amelyet két szerző, Szabó Lajos és Tábor Béla Vádirat a szellem ellen címmel nemrégiben kiadtak, nemcsak ebből a helyzetből fakadt, hanem ezt a helyzetet mutatja meg. És amikor a szerzők vádiratukban a szellem aktivitását követelik, a szellem paradox helyzetének feloldását kívánva tulajdonképpen a paradox helyzetet fel is oldják. Elvégre a szellemnek el kellett érkeznie oda, hogy folytonos nemhivatalosságában odáig jusson, hogy ismét 858
