Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 9-10. szám - Szabó Lajos: Gondolatok Justus Pál könyvéből és könyvéről
Gondolatok Justus Pál könyvéből és könyvéről* „ . .. mert visszavonhatatlanul elmúlt társadalomtörténeti periódus harci eszközeivel, ideologikussá vált és deformált elméleti fegyverzetével a teljesen megváltozott körülmények közt eredményt remélni még utópikusabb, mint volt a Marx-előtti szocialisták bármelyikének jövőálmodása.” A szigorú megállapítással csak egyet lehet érteni — ezek az álmok kezdeményező erővel bírtak: beleivódtak a korai munkásmozgalmakba és megtermékenyítették a XIX. század szocialista társadalomkritikusainak teóriáit. Justus Pál ezen túlmenően világosan kimondja, hogy még a marxi metodológiát sem tartja „örökké változatlannak”, s a marxizmus eredményeiből csak annyit akar megtartani, amennyit az utolsó évtizedek eseményeinek, elsősorban a fasizmus fejlődés- történetének tudományos vizsgálata igazol. Justus Pál hangot ad annak a fontos dialektikus gondolatnak, hogy a marxizmust a marxizmusra is alkalmazni kell, hogy megkülönböztethessük az igazi tudományos szocialista kutatásokat az álmarxista ideológiáktól. És ezzel kapcsolatban, ítéletének fenntartásával méltányolja Lukács és Korsch idevágó kísérleteit. Tudományosan, etikailag és szociálisan egyaránt fontos ez a méltánylás, és mégis vegyes érzelmeket is kelt, mert Justus Pál nem közli az olvasóval, hogy se Lukács, se Korsch nem tudták értékes és szellemes tanulmányaik vonalát folytatni, mindketten rádöbbentek bizonyos belső ellentmondásaikra, s más útra tértek. Az olvasónak tudni kellene erről a különböző irányú és mégis párhuzamos megtorpanásról, mert Lukácsnak igaza van abban, hogy a kérdés túlmutat a pusztán egyéni fejlődéstörténet jelentőségén: jelentékeny európai hírnevű tehetségek kísérlete volt a tudományos szocializmus bizonyos irányú értelmezésére, és ez a kísérlet mind a két változatában zsákutcába futott! Annál is inkább hiányoljuk a méltánylásnak ezt a kiegészítését, mert Lukács, aki túlfejlődte és megtagadta ezt a fejlődésperiódusát, nem tette hozzáférhetővé számunkra sem azokat a belső ellentmondásait, melyek megtorpanásra kényszerítették, sem pedig azokat a pozitív új indítékokat, melyek módszertanilag új fejlődési periódusát lehetővé tették. Korschnál ugyanez a helyzet. „ ... hogy a fasizmus-antifasizmus arcvonalai nemcsak nem fedték a társadalom fő osztályainak frontjait, de csaknem merőlegesen metszették azokat.” Egy oldallal később még jobban élére állítja a kérdést: .....hogy egyes osztál yok, vagy azok jelentős részei, a teljes átpolitizáltság állapotában a döntőnek látszó küzdelembe érdekeikkel merőben ellentétes oldalon vetették magukat.” Példamutatóan éles tudományos kérdésfeltevés, és valamivel később Justus Pál rámutat a probléma egyik gyakorlati jelentőségére: „Világos ugyanis, hogyha egyszer, éspedig élére állított társadalmi helyzetben sikerült az uralkodó osztálynak az elnyomott osztályokat »félrevezetnie«, semmi sem zárja ki, • Justus Pál: A szocializmus útja (Az osztályháború új feltételei), Bp. 1945. 797
