Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1-2. szám - Golovics Lajos: "Szemérmes absztrakció" (Bartha László életmű kiállítása - Szombathely, Miskolc, Budapest)
GOLOVICS LAJOS „Szemérmes absztrakció” BARTHA LÁSZLÓ ÉLETMÜ-KIÁLLlTÁSA (SZOMBATHELY, MISKOLC, BUDAPEST) E találó fogalommal Németh Lajos nevezte meg a Modern magyar művészet című kötetben Bartha László, Domanovszky Endre és Barcsay Jenő hatvanas évek végi stílusát. E szellemes megjelölés ugyan nem művészettörténeti kategória, viszont annál találóbb és szemléletesebb. Az említett három művész közül is talán leginkább és legtovább Bartha művészetét jellemzi ez a fogalom. Barcsay 1982-es összegző műcsarnoki tárlatán már a tiszta absztrakció csúcsain járt, míg Bartha László az 1985- ös montreáli Art Expón is zömében e „szemérmes absztrakció” továbbfejlesztett műveit szerepeltette. Természetesen az absztrakció nem kötelezően bejárandó út, bár Bartha legutóbbi munkái mégiscsak ezt látszanak igazolni, de mindenképpen mini immanens továbblépési lehetőség kínálkozik. A művész azonban megmaradt egészen a nyolcvanas évek derekáig „szemérmes” stílusa mellett. S ahogy az 1985-ös Műcsarnokban rendezett gyűjtefményes kiállításának törzsanyagát, is ez adta, úgy most az eddigi legteljesebbnek mondott életmű-kiállításon is ez a döntő. A tárlat nemes szándékával régi adósságot törleszt, hogy elénk tárja a Bartha- életmű keresztmetszetét, azonban csak szerényen váltja be ígéretét. Mondom ezt annak ellenére, hogy az érdeklődő hosszú évek során rendszeresen találkozhatott Bartha önálló kiállításaival, 1974-ben retrospektív, 1985-ben pedig gyűjteményes bemutatójával. A mesiter most nyolcvan éves, és izgalmlas életút áll mögötte. Számos díj és kitüntetés tulajdonosa, amelyekről bővebbet a katalógusban olvashat majd a budapesti kiállításlátogató, mert sem a szombathelyi, sem a miskolci vernissage-ra nem készült el az egyébként tartalmas és jó katalógus, amelyben dr. Horváth György avatott sorai kalauzolják az érdeklődőt. Megtudhatjuk ebből, hogy 1926—33 között végezte a művész a Képzőművészeti Főiskolát Benkhard Ágost növendékeként, 1936— 38-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, majd 1946—48-ban Franciaországban dolgozott. 1936-ban a KÚT tagjai közé választották és 1942-ben a Szinyei Társaság nagydíját kapta. Gazdag és sűrű tizenöt év. Egyik lezáró aktusa az a gyűjteményes kiállítás, amelyet a Fővárosi Népművelési Központ Rákóczi úti kiállítótermében Párizsból hazatérve Andrássy Kurta János szobrásszal rendez, s amelynek bevezetőjét Rabinovsz- ky Máriusz írta. Ezt az 1948 februári eseményt irodalmi estek, képzőművészeti előadások, tárlatvezetések színesítették. Kampis Antal Pierre Bonnard-ról, Rabinovszky az impesszionizmusról tartott előadást, s vasárnap délelőttönként dr. Pogány ö. Gábor és Kampis Antal tartott tárlatvezetéseket Rabinovszkyval karöltve. Miért is sorolom ilyen hosszan e látszólag feledésbe merült múltat? Több okból. Egyrészt bizony ma is ráférne a tárlatlátogató közönségre a fent bemutatott nagyobb törődés, az avatott műértők segítsége és a negyven évval ezelőtti gazdag kiegészítő képzőművészeti és irodalmi program legalább egy pici töredéke, hogy ne érezze magát oly egyedül és kiszolgáltatva a nagyérdemű, ha bemerészkedik a kortárs művészet beton-szentélyébe. Másrészt; mert iaz életműnek aposztrofált kiállítás e korai periódussal méltatlanul keveset foglalkozik. Az 1927-es önarckép az 1928-as öcsém és én, valamint az 1930-as Alvó pásztornők, az 1941-es Daphnis és Chloe, az 1936-os Magvetőn kívül három kép képviseli ezt a kort, s a fontos párizsi időket semmi. 68
