Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - BIBÓ ISTVÁN EMLÉKEZETE - Szabó Miklós: A harmadik út - tegnap és ma (esszé)

te válasz. „Akkor kommunizmust akar?” folytatódott volna a kérdés. „Nem” hangzott volna az ugyanannyira őszinte válasz. Mit akar tehát, kérdezte volna a tudósító. A megkérdezett ekkor kifejtette volna valamilyen szinten, hogy olyan rendszert akar, amely mindkettő előnyeit egyesíti és mindkettő hátrányaitól mentes. A Nyugattól átveszi a nyugati életszínvonalat és a nyugati demokráciát, és a Kelettől azt, hogy nincsenek gazdag emberek, hogy mindezt az állami tulajdon valamiféle fenntartása mellett éri el. A harmadik út ezt az elképzelést is jelenti; a mesebeli szintézis gondolatát: mindkettőből egyesíteni a jót és megszabadulni mindkettő fonákságaitól. A fentiekből kiderül: a Kelet előnye: ugyan nincs sem jólét, sem szabadság, de nem sértik a kisember önérzetét gazdagok.

A hetvenes évek a harmadikutas gondolat másfajta újjászületését hozták. A nemzeti gondolat újjászületése a nemzetet, mint a politikai rendszerek közötti harmadik utat tételezte. A határán kívüli magyarság helyzetének megismeréséből támadt új ihletésű nemzeti öntudat lehetőséget jelentett arra, hogy az 1956 után politikailag ne- utralizált magyar társadalom magát újra politikai közösségként élje meg — oly módon, hogy a hivatalosságtól eltérő külön politikai azonosságtudatának nem kellett szükségképpen konfrontációt jelenteni az adott államhatalommal. Ez a köztes helyzet egyfajta harmadik út lehetőségét jelentette a rendszer és a nemzet között.

Ma a társadalom az elmaradottság problémájának új szakaszát éli. Minden eddiginél jobban fenyeget, hogy az ország nem tud lépést tartani a legkorszerűbb fejlődéssel és fokozatosan, vagy rohamosan lesüllyed a harmadik világ szintjére. Az 1945 előtti Magyarország is elmaradott volt, de a modernizációs probléma korábban nem ezen a szinten jelentkezett. Mióta — Mária Terézia korától kezdve — létezik magyar modernizációs probléma, ez soha nem úgy jelent meg, hogy hazánk a gyarmati világ szintjén áll és innen kell felemelkednie a civilizált világ szintjére. A tradicionális szintről a modernség felé induló Magyarország a 18. században, a 19. század első felében civilizált ország volt. Ma a civilizált világból való kiesés fenyeget bennünket, több modernizációs korszakkal való elmaradás lehetősége a legfejlettebb mögött. Ez meg kell hogy változtassa a modernséghez való viszonyunkat az elmúlt évtizedekhez képest. Amíg csak egy-két lépéssel lépkedtünk a legfejlettebb mögött, gondolkodhattunk abban, hogy az sem tökéletes, hogy nekünk sincs vele szemben szégyenlenivalónk, hogy esetleg a mi viszonylagos elmaradottságunk is tartalmaz értékeket, amelyekkel a legfejlettebb nem bír. Az elmaradásnak azon a szintjén, ahová jutottunk, erre nincs többé mód. Egyértelműen kell igenelnünk, és például vennünk a legkorszerűbbet. Ha azt tekintjük programnak, hogy felzárkózzunk hozzá, akkor a hozzá való viszony nem lehet a kritika és fanyalgás valamiféle keveréke, amely relativálni igyekszik az elmaradottság jelentőségét. A századeleji és a két világháború közötti fejlődés gondolkodhatott abban, hogy a modern világ számos szembeszökő visszássága azokból az értékekből kiindulva gyógyítható, amelyeket a kö- zép-kelet-európai világ éppen viszonylagos elmaradottsága folytán még megőrzött. A közép-kelet-európai térségben, Németországban megszülethetett a múlt században az öntudatos mondás (versbe szedve); hogy a világot a német lényeg fogja egészségessé tenni. A modern világ fonákságait meghaladni kívánó posztmodernség gyökereit lehetett a nagyrészt civilizált köztes zóna konzervált tradicionalizmusából kifejleszthető újnak tartani. Ma be kell látnuhk, hogy nem lehet egy fejlettebb rendszer kritikáját előbb adaptálnunk, mint magát a rendszert. Nincs lehetőség arra, hogy figyelve a külföldi folyamatokra a korszerűbbet korrigált formában adaptáljuk, megszabadítva olyan fogyatékosságoktól, amitől „otthon” még nem tudták megszabadítani. A gondolati kritikát megtermékenyíti a distancia, de komplex valóságokat csak azok teljes és eleven összefüggéséből lehet meghaladni. Révai megejtő fejtegetéssel adta elő, hogy Ady a francia kapitalizmus és demokrácia eszméinek már kritikusan megszűrt változatát ismertette abban a Magyarországban, ahol az eredeti fogyatékos franciaság is még csak vágyálom volt. A módszer csábító, de rossznak bizonyult. Hasonlóan a 19. század orosz gondolkodói esetében. Szlavofilek, majd narodnyikok mind a nyugati kapitalizmus javított változatát akarták hazájukban meghonosítani. Majd eljutott az orosz fejlődés a bolsevizmushoz, amely már egyáltalán nem a kapitaliz745