Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - BIBÓ ISTVÁN EMLÉKEZETE - Konrád György: A harmadik reformkor el (Naplójegyzetek) (esszé)

Ha csupa lángész ülne is a pártközpontban és a tervhivatalban, az sem pótolná a munkavállalók demokratikus jogait. Akik a döntés felelősségében nem osztozhat­nak, a végrehajtás felelősségében sem osztoznak. Európa közepén, a huszadik század végén szabadság nélkül gazdasági növekedés nem lehetséges. Nem sokat várhatunk az olyan félszeg reform-gondolkodástól, mely csak a köz­ponti szabályozókat módosítgatná, de a központot kiegyensúlyozó ellenhatalomnak még az eszméjétől is megriad. A hetvenes években nőtt a gazdaság politikai ellenőr­zése, s vele a nemzeti eladósodás. A központosított politikai-gazdasági mechanizmus csökkenti az alája rendelt társadalom munkájának termelékenységét, leértékeli a nemzeti munkát, krónikus gazdasági válságot eredményez, s növeli elmaradottságun­kat nemcsak a nyugathoz, de a harmadik világ sietősebben fejlődő országaihoz ké­pest is. A központosított tervgazdaság leginkább a központosított tervgazdaságot ter­meli újra kibővítve, s nem a népvagyont. Ha a gazdasági reform „odafent” megakad, megcsinálja „odalent” a nép, ahogy lehet, furfangosan, ez a második gazdaság. Ez élénkíti, pótolja, támogatja az elsőt, a hivatalost, a tervezettet. Sok mindent elvehetnek a munkavállalóktól, csak egyet nem: a munkaerejüket, s önmagukat nemcsak átadni, de visszatartani is tudják. A társadalomnak van annyi esze, hogy az államvezetés ne lehessen okosabb nála. * Ha a társadalmi eszmecsere korlátozott, akkor a mesterséges kiskorúság állapotában élünk. Aki nem szabad, az nem felnőtt; a tekintélyuralom emberei éppoly éretlenek, mint alattvalóik. Gondolkodásuk kezdetleges, jellemük félénk, képzeletük hamuszür­ke, szemük-arcuk eseménytelen. Ma ez a fejlődésében megbéklyózott közjellem a tár­sadalmi mozgás színpada. Hosszantartó kulturális reform áll előttünk, amelynek el­sődleges terepe kinek-kinek a maga személye. A szorongó alattvaló még eltakarja nyugodt önérzetünket. Társadalmunk nem siet megismerni magát, nem sokat elmélkedik jövőjéről, a gondolkozás szenvedélyét kiszorítja a közéleti pletyka. A nézők beletörődnek a ne­hézkes játékszabályokba, élvezetesebb a játékosok erkölcsös szidalmazása. Óvatos emberek fürkészik egymást szemlesütve, összevillannak hátsó gondolataik. A lehall­gatás technológiájának föllendülését csak a lehallgatottság paranoid sejtelme múlja fölül. Az államilag jóváhagyott életnek nincsenek eseményei, s hogy ne legyen gyanús, hogy elkerülje az ütközéseket, eleve lemond minden szokatlan vállalkozásról. Unal­mában a többieket lesi, s nem is biztos, hogy jóindulatúan. Rezignációk versenye, ki milyen könnyen tudja eltemetni vágyait, s mennyi érve van rá, hogy ez nagyon is jó neki. Mondatok, amelyeknek fő célja, hogy semmit se mondjanak. Keress a hiva­talos beszédekben egy személyes megállapítást, tűnődő kérdést, valamicske humort; csak fanyelvű, hangzatos, megokolatlan kijelentések. A bizonyítás kék-fehér autók­ban gördül a város esténként kihalt utcáin. Eszes emberek tanácsosnak látják, ha kevésbé eszesnek mutatják magukat, s ez egyre könnyebben sikerül nekik. Titokban próbálnak egyéniek lenni, de mert az könnyen kiderül, inkább lemondanak magukról. Mindentudó démonnak vélik a ha­talmat, amely róluk minden fekete pontot összegyűjt, s csak késik, de nem múlik a ka­tasztrofális megtorlás. Az alattvaló szemében az állam egész világ, ő meg csak egy pontocska. A pontocska megpróbál besimulni a világba. Egyre normálisabb: ezt sem teszi, azt sem teszi, aztán egyszercsak megöl valakit, valószínűleg önmagát, lassacs­kán. Jönnek a megfoghatatlan betegségek, a tehetség virtuskodó öncsonkításai. Az ellenzékiség netovábbja: az alattvaló meg van sértve, hogy az állam nem jutalmazza eléggé. Lassú test, lassú lélek, minden kis erőfeszítés nagyon fárasztó, sok panasz a haj- szoltságra, evés-ivás-locsogás-televízió kábítószerei, panaszos kelletlenséggel ellan- kasztani a főnököt, fiatalon a nyugdíjat várni, így megyünk a csillagokba, szuszogva- böfögve. Tagolatlanságát az állam átültette polgáraiba. Osztatlan érdek, megfoghatat­734

Next

/
Thumbnails
Contents