Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - 90 ÉVE SZÜLETETT KODOLÁNYI JÁNOS - Szalai Éva: Kodolányi Vízözön című regényének keletkezéstörténete (tanulmány)

lenség nem fér bele az ő koordináta-rendszerükbe. „(...) a háború az idő pillanatainak dolga. Meg sem értenék tehát, ha azt kívánnék tőlük, hogy hagyják abba. A harc: az idő. A gyűlölet: az idő. A nyelvek: az idő. Az átok és a rontás: az idő. A varázserő: az idő. A béke pedig s a lemondás: az időtlenség. Hogyan érthetnék meg tehát a kívánságaidat, ó, bölcs Utnapistim?” (96. o.).

De Lugal leereszkedően megértő álláspontja éppúgy nem visz jóra, mint Utnapistim szép elképzelései a nép felemeléséről. Kodolányi ironizál is Utnapistim végtelen bizalmán, ami már-már naivitásnak mindható, amikor elmeséli a rablókkal való beszélgetést. Utnapistim Anuról és a végtelen szeretetről beszél nekik, ők meghallgatják, bólogatnak, végül pedig illedelmesen elkérik az értéktárgyait. Ilyen szellemi embernek amúgy sem lehet szüksége múlandó dolgokra. Ez a beszélgetés már a Lugallal való szakítás után történik. Utnapistim már lemondott a hatalomról (a hatalom gyakorlásának földi oldaláról is, mert a Beavatottak hatalmáról már régen volt ereje lemondani. Egyszer használta csak fel: Lugal megidézésekor, — de ekkor sem a saját érdekében.). Vele ellentétben Lugal egyre inkább a hatalom mindenirányú gyakorlása felé fordul. (Urukagina földöntúli erejének felhasználása az építésben). Mindketten tudják, hogy a népben egyenként ott rejlik a lehetőség a beava- tottság fokainak elérésére; de a nép fél a Beavatottaktól. Jól megmutatkozik ez Gilgamesnek a Héánál tett látogatásakor. Amikor megtudják, hogy Gilgames Beavatott lesz, megijednek és le akarját beszélni: „A Beavatottak mind olyan ijesztő emberek ... Ök nem járnak a földön, de azért földi életet élnek ... Veszedelmes emberek. Nem úgy látják az életet, amilyen valóban. Miért nem foglalkozol valami egyszerűbb, hasznos, békés munkával? Vagy ott a kereskedelem! Hidd el, ó, Gilgamesem, a kereskedés ma nagyon biztos pálya. Ma már nem ütik agyon a kereskedőt, nem fogják el a karavánját, hajóit nem süllyesztik el. Lugal nagy király. A kereskedés szépen fellendült alatta.” (296. o.). Lám, ettől jó egy uralkodó! Itt őszintén dicsérik Lugalt — egyre kevesebbszer fogják ezt megtenni a későbbiekben.

Ügy gondolom, az egész mű egyik kulcsmondata lehetne ez az itt elhangzott mondat: „Nem úgy látják az életet, amilyen valójában.” Vagyis az életet többféleképpen is szemlélhetjük. Nézhetjük a perc-emberkék szemszögéből, akik csak a pillanatnyi hasznot vagy bukást látják, távolabbra nem tekintenek. Nem tudnak elszakadni „földi” nézőpontjuktól, ök teljes mértékben ennek a látható világnak az emberei, akik számára ez a realitás, az anyag kézzelfogható valósága a legfontosabb. Nem tudják, hogy mindez csak káprázat, Maya fátyla. Kodolányi írja Szabó Lőrincnek: „én meg pláne kereken tagadom az ún. valóságot, véleményem szerint nincs is, csak tudat van, s a tudaton kívül nincs létezés.” (Balatonakarattya, 1949. jún. 24.). Igaz, ez pár évvel későbben íródott levél, de tartalmában egyezik a műben megfogalmazódó látásmóddal. Kodolányi szerint ez az a magasabb létezési mód, amelyre Utnapistim meg akarja tanítani Gilgamest. „Majd megtanítom őt az isteni tudományokra, hogy valóban az legyen, aminek az embert Anu parancsára teremtette Aruru: örökkévaló, mindenható és mindentudó.” (172. o.). Ez a „minőség” minden emberben benne rejlik. Egyfelől vannak a kettősórák emberei, akik a történelmet csinálják, ök a gyakorlat emberei, akik teszik a rájuk szabott dolgukat. (Utnapistimet mindig azzal bírálják, még a barátai is, hogy nem eléggé gyakorlatias.) Másfelől vannak, akik az időtlenségben léteznek. Vagyis felismernek egy másféle, ennél, az életnek a gyakorlati részénél és a gyakorlati etikánál magasabbrendű dolgot. Az istenséggel való egyesülés után (legyen az Anu, Jahve, bármilyen névvel megnevezett istenség), nem érdekes többé a létnek a gyakorlati dolgokra redukált része. Ez mellékessé válik a másfajta tudáshoz viszonyítva. Tulajdonképpen mindenki egyszerre éli — vagy élhetné — az élet minden aspektusát; a különbség ennek az átélésnek a mértékében van. Az érzékeny ember két időben létezik egyszerre, de számára fontosabb a látható mögötti rejtett lényeg, a „valódi” mögött az „igaz”. Visszatérve a már idézett első mondathoz: „A világ úgy csukódott be Utnapistim előtt, mint egy álmatagon forgatott könyv É-kur híres könyvtárában.” — ez egy fontos információt tartalmaz: Utnapistim megvakulását. Nincs már szüksége a „külső” látásra, „belülről” jobban látja a dolgokat. „Értem Anu szándékát: vakká tesz, hogy jobban lássak.” (9. o.).

714