Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 8. szám - 90 ÉVE SZÜLETETT KODOLÁNYI JÁNOS - Szalai Éva: Kodolányi Vízözön című regényének keletkezéstörténete (tanulmány)

lányi is, mint ahogy sokszor — más szavakkal — le is írta. Nyelv-féltésére most egy idézet arról, hogy mennyire utánajárt minden szónak, kifejezésnek, amit használt, és a szavak eredeti értelméből kiindulva próbálta kibontani a mai jelentésüket az időközbeni változások egyes állomásait figyelembe véve. A levélrészletben egy etimológiát magyaráz meg Szabó Lőrincnek, — ez egyben szerencsésen a Vízözön egyes részeinek pontosabb megértéséhez is jó adalék. Annak az alvilági lénynek az etimológiája ez, amelyet majd Gilgames „próbatétele” során megidéz. „Etimonja ez: An, anu = magas, ég. Nag, nakig = pásztor, őrző. Eredetileg tehát az ég őrzői voltak. Később az Alvilágba süllyedtek s szerepüket átvették az Igigik. Ennek etimonja: iginim = magas, ég, gi = ég és láng. Tehát az ég lángjai, tüzei, bizonyos csillagok, a héberben a „fény fiai”, azaz angyalok. Az anunnakinál van azonban egy „n”, ami arra vall, hogy még egy „unu” = ország, hon szó is illeszkedik bele. Ezek a szavak ősi mítoszok szép távlatait nyitják meg az ember előtt. S benyúlnak a mai vallásokba.” (Sz. L.-nek, 1949. júl. 18.) A nyelv ősi voltára, kezdeteire találtat rá ösztönösen a gyermek Gilgamessel, amikor az iskolában megtanult jeleknek értelmet tulajdonít, történeteket kerekít köréjük. Tanítója „... olyan jelek eredeti képét is megrajzolta, amelyeket már föl sem lehetett ismerni.” (201. o.). Fokozatosan távolodott el az emberiség attól az időtől, amikor nevet adott az őt körülvevő természet élő és élettelen lényeinek; megnevezte és ezzel hatalmában is tartotta őket. A Biblia szavaival: „És formált vala az Űr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezé azokat; mert amely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.” (1. Móz. 2:19—20.). Ez a névadás a dolgok lényege szerint történt.

Az Üj ég, új földben a Vízözönben már megkezdődött folyamat megy tovább: régi táblák kerülnek elő, amelyek előtt a tudósok tanácstalanul állnak. Már csak Gilgames tudja elolvasni őket. Az „egy”-ség feledésbe merülésével válik egyre nehezebbé a világban élő ember helyének megtalálása, az „othon-levés”. Ennek az újbóli megtalálása a Kodolányi-hősök problémája, egész életükben ezt keresik, ide vágyódnak vissza. A különféle mitológiákban szinte mindenütt megtalálható Aranykor ez, az asztrológia nyelvén az Oroszlán korszakában meglevő harmonikus állapot. Várko- nyit idézem: „ösemlékezése szerint az ember eredetileg benne élt a világot fenntartó nagy harmóniában teljes közösségben a természettel. Tárgya volt a rendnek, mint a növény és az állat. De sorsa az lett, hogy ki tudott lépni belőle, a természet alanyává küzdötte fel magát, s rendjét örök céljainak vetette alá. Diszharmóniát teremtett, de hogy zavart vethessen a roppan szerkezetbe: előbb fel kellett ismernie hozzá való viszonyát, átélnie a szerkezet lényegét, rendjének törvényeit. Tettének következményeképp elkülönült, magára maradt, s egymagában szembe került a teremtés többi részével; a magány súlya, a hatalom terhe önvádra, a bűn tudatára ébresztette, s ezt az élményt örökítette meg a bűnbeesés mítoszaival. Élete ettől fogva visszavágyódás az elveszett öntudatlan harmóniába. S minthogy visszalépnie, belemerülnie többé nem lehetett, újrateremteni, lemásolni igyekezett. Áldozataival a természetnek a kiszakadás által megbontott rendjét kívánta helyreállítani, jóvátenni, rítusaival a kozmosz megszegett törvényeit utánozta, misztériumaiban a paradicsom bezárult kapuit nyitogatta.” (In: Várkonyi: Pergő évek, 391. o.).

A regényben ezt a visszatérést kísérlik meg Nurma és Gilgames, de a szigeti idill nem lehet tartós állapot, csakhamar ellentétébe fordul. Válaszadás is ez a felvetett kérdésre: nem lehet rekonstruálni a paradicsomi állapotot, nem lehet a társadalmon kívül élni, erőszakosan és véglegesen kiszakadva az addigi közösségekből, kötöttségekből. Az embervoltára jellemző a társaslény-ség, a kötöttségek nemcsak megkötöző, de megtartó ereje is. Nurmát és Gilgamest egyaránt visszahúzza valami a társadalomba, nem tudnak elszakadni múltjuktól, régi életüktől. (Lesz még egy hasonló szituáció a folytatásban, az Üj ég, új földben is, — egyértelműen Gilgames uralkodói ambíciói „térítik vissza” őket.) De a társadalomba újból visszatért ember ott sem találja meg a boldogságot. Magára marad céljaival, vágyaival, törekvéseivel, amelyek érthetetlenek a többi ember szemében. Magányos marad.

Kodolányi hősei mind magányosak, legyenek bár kettesben a szigeten a legkö711