Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - 90 ÉVE SZÜLETETT KODOLÁNYI JÁNOS - Kodolányi János: Az emlékezések háza (Naplórészletek)
KODOLÁNYIJÁNOS Az emlékezések háza (NAPLÓRÉSZLETEK) Az égő csipkebokor három súlyos kötet, egyenként 20—20 ív. Egyetlen példányban írtam, szokásom szerint előre tudva, mennyi lesz az anyag, mennyi idő kell a megírásához. Május 20-án csavartam be írógépembe az első lapot és pontosan december 20-án, a téli napforduló napján fejeztem be, ahogy előre tudtam is. Munkamódszerem, bár nagyon igénybe vett, mégis megkönnyítette a dolgomat. Ugyanis este, hanyattfekve a sötét szobában, mozdulatlanul, semmire sem gondolva, szabadjára engedtem a tudatom alól előkavargó képeket. Nem egyszer olyan jeleneteknek voltam passzív részese, amelyek iszonyattal és rémülettel töltöttek el. Amikor ezek a víziók — egyben hallucinációk is voltak —, először jelentek meg, annyira megrémültem, hogy feleségemet fölébresztve kértem, szállíttasson elmegyógyintézetbe, mert nem állok többé jót magamért. De azután megszoktam, hogy este 10—12 óra között, a homályos szobában, a mélységes akarattyai csendben, amelyet csak kutyánk ismerős ugatása tört meg olykor, szemmel láttam és füllel hallottam azokat a messzi évezredek óta sírba temetkezett alakokat korszerű ruháikban, egyéni arcvonásaikkal és mozdulataikkal, vitázva, beszélgetve egymással, mintha valamely színpadon láttam volna leperegni az eseményeket. Azután mélyen elaludtam és reggel, többnyire 6—7 óra tájban fölkelve, megreggeliztem és írógépemhez ültem. Most nem volt más dolgom, mint pontosan visszaemlékezni a látottakra, hallottakra és lerögzíteni a papíron. Ez a lerögzítés már fiatal diákkorom óta mindig játszi könnyedséggel történt. Amikor még kézzel írtam, nem tudtam olyan gyorsan írni, mint ahogy fogalmaztam, s amikor áttértem az írógéppel való munkára, szinte röpdöstek ujjaim a billentyűkön. Még így is messze megelőzte a fogalmazás a megrögzítés munkáját. Másik nagyon kitűnő és hasznos tulajdonságom, hogy a mű anyagát előre meg tudom mérni, anélkül, hogy az eseményeket ismerném, mert soha életemben sem vázlatot, sem jegyzeteket, sem egyéb segédmunkáját az írásnak nem alkalmaztam. Azonnal a végső formában fogalmaztam s éppen egyik barátom — aki a kézirataimat kötötte —, mondotta nemrég, hogy emlékezete szerint ezeken az első fogalmazásokon egy-egy lapon alig volt egy-két szónyi törlés, pláne mondat, vagy szakasz. Ez a munka gyors, pontos, de tűzhányószerű munka volt, eruptív folyamat. Emlékezetem szerint — és ahogy Móricz Virág írta Apám regénye című könyvében, Móricz Zsigmond ugyanígy dolgozhatott, ugyanilyen önkívületi lázban és révületben, mert munka közben gyakran hallották, amint hangosan beszélt, kacagott, vagy éppenséggel kiabált. A munkát hosszú tétlenség szokta megelőzni. Néha egy évig sem nyúltam papírhoz, írógéphez, Csak olvastam, intéztem az intézendőket, s egyáltalában nem gondolkoztam a következő művem tartalmán, formáján, stílusán, hangján. Ellenben, amikor elérkezett az alkotás ideje, azonnal az első mondattól az utolsóig egyvégtében leírtam az egész művet. Ki hinné, aki nem ismer, hogy a Vas fiai sok száz, meg száz figuráját, helyzetét, helyszínét, eseményét egyetlen egy jegyzetben meg nem rögzítettem? Vagy, hogy az Égő 700
