Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 8. szám - Albert Pál: Házi feladat (H)oráció-műfajban (esszé)
De persze, oly nyilvánvalóan és tudhatóan, nincsen kedvünk ékelődni, s zavarunk még személyes is: említett „triásznak” egyik tagja máig megsiratott idősb pályatárs; mára kimondhatóan: kisiskolás kortól gyengéd és vajszívű barát a másik; böcsülhetően csupa serénység és szerénység a harmadik. S a skandalumra (Csokitséra, másokéra) reámutatni nem is nékünk volna dolgunk, dehát a honban tudtunkkal eleddig ezt csak Szakolczay Lajos tette meg. Avagy mégis nékünk is, merthogy ilyetén s egyéb skandalum (teringettét!) a miénk is; kinek, mikor: a hallgatásé, a „belátásé”, a cinkoskodó barátságé: ama összeérő kettős blokkban, mely az egyre vágyván, egymásnak tükre, néha torzító tükörképe is; noha eljött talán az idő, de ez csak kölcsönösen jött, jöhet el, midőn a türelemnek, vállalásnak és mentésnek álcázott kis-nagy megalkuvásoknak véget vetni volna hasznos és kívánatos ... Így, ha: tüstént készségesebben értenők honi ismertetőink valósabb szakmai gondjait; jómagunk a személyest is megtapasztalván elvégre jól tudjuk, hogy költőnk maga sem mindig könnyítette meg a róla disszertálók dolgát. Csokits János ugyanis első látásra, életkorával s amúgy „nemzedékileg”, korábbi körülményeivel és utóbb tudatosított választásaival bárhová nehezen sorolható be: sem önállóan kimetszhető évjáratba ott, addig: amíg; sem itt a külsőt tovább bugyrosító belső emigrációban; köznek is jelzett kivonulásaival: tájainkon sem valaminő iskolához, csoportosuláshoz s jó negyedszázad óta a müncheni Űj Látóhatár esztétikára amúgy sem nagyon tervezetten elkötelező köréhez sem. Idézzük hozzá életrajzát, kötete fülszövegéről, a nyilván célba fogalmazót?: „Csokits János 1928-ban született Budapesten. Iskoláit ugyanott végezte. 1944-ben részt vett az Ellenállási Mozgalomban, 1945 februárjában jelentkezett katonának a német megszállók ellen. 1946-ban kezdett jogi tanulmányait nem tudta befejezni: a kommunista hatalomátvétel után, 1949-ben Nyugatra menekült. Azóta nem járt Magyarországon és az ottani rendszerrel az anyanyelv, az irodalom ápolásának ürügyén sem kollaborál. Az elmúlt évtizedeket Nyugat-Európában töltötte. Hosszabb ideig élt Párizsban, ott kipróbált néhány mesterséget, később nyolc évig volt hírszerkesztő a Szabad Európa Rádió magyar osztályán, Münchenben, majd tizenkét évig szerkesztő a BBC magyar osztályán, Londonban. 1986-ban nyugalomba vonult, jelenleg Andorrában él.” S hozzá mit még a képzelet régiójából és alteregóival: a „kivonuló Gulliverről”, ki kísértésként sem akar azért „athéni Timon” lenni, a „magyar Robinsonról”, a hajózó Ulisszeszről, a száműzetése szigetén talán boldogabb Prosper óról? Avagy a személyesen és egyszersmind publikus fölmutatásként is megtapasztalhatóból? Hogy Csokits János, a „citoyen”, a „polgár” és a „patrióta”, miért ne, még két régi szóval: az „úriember” és a „dandy” a magánnal nem hivalkodóan tudta fölkínálni az egyik lehetséges méltó tartást, szépen értendőén, ha akár amolyan „márais” — kozmikus, társasági, társadalmi, politikai — „sértődöttséggel”. Beugró jelző, kívánatos helyen éppen: a politikumban, — védekezve és harcosan, peres szájjal és epét hányva, noha ezt sem a szervezkedő, szekértáboros homo politicusként, politizáló alkatként, ki tudva levőleg a kedvező alkalomra várakozva keresi lehetőségét az igent-mondás- nak, hanem nyakas etikus személyként, ki a maga protestáló nem-jének jogát minden eljövendő eshetőségre fönntartja, hogy a szerinte, itt és ott bomló, 683
