Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1-2. szám - Kemény Katalin: Jób halála (Két apokrif) (próza)

téig. Bizony, bizony, a sátán lakozék a hitvány halandóban, aki látni akarta Istent (legyen áldott az ő szent neve) és beszélni vele. Eszeveszett, így akará megmutatni ártatlan voltát. Barátai meghallván eme istenkísértő szavait, félelmükben, nehogy megfertőztessenek s beléjük is a sátán mételye költözzék, sietve távozának. Imigyen rothadt Jób bűzös szalmáján, míg testén tenyérnyi ép bőr sem maradt, imigyen hozott Jób szerencsétlenséget Húsz földjére.

De nem mondatott-e meg, hogy aki Istent (legyen áldott az ő szent neve) meglátja, annak meg kell halnia? Nem nézhette a nép a bűn ütötte sebeket, az undok fekélyeket. Láttán remegés fogá el aki csak közelébe kerüle és gyomrából az ételt kiokádá. Meg kell tisztítani Húsz földjét —, mondta a lévita, meg kell kövezni Jóbot —, kiáltotta a sokaság. És már azon voltának, hogy kihur- coínák a határba a kapu elé és ott megköveznék. Ekkor azonban felesége Bethsabé könyörületből nadragulya-levest főzött neki. Jób megitta. Szeme nemsokára kifordult, fetrengeni kezdett, s fekete gőz alakjában csakhamar távozott belőle a lélek. így teljesedett be kívánsága, ha ő nem is látta az Urat (legyen áldott az ő szent neve) az látta őt, és kiadta kár omlóját a sátánnak és taszította őt a seolba.

*

Eddig az arameus lelet feltehetően szószerinti fordítása. A papírusztekercs alján — a régészek nem tudták megállapítani3ugyanazon kéztől származóan, vagy későbbi betoldásként —, igen apró írásjelekkel még a következő olvasható:

Ez a Bethsabé jámbor, istenfélő asszony és felette szép orcájú vala. Midőn Jób nyomorúságának kezdetén ott lakozám, korholásomnak igazát belátva, ő maga is intette Jóbot, szállna magába és köpné ki bensejéből a sátán mérgét. Jób ellenben rút szavakkal parancsoló neki távozzék szeme elől s rejtőzzék hátsó kamrájába. Voltának ott némely törvénytudó férfiúk, háborgók amiért Bethsabé a nép akarata és a törvény ellenében cselekede. Mindazonáltal nem vitték őt törvény elé, és sok holdforduló telt belé míg az Ür (legyen áldott szent neve) esőt bocsájtott Edom tartományra, s ezen belül is Húsz földjére, amelyet Jób az ő idejében megátkoza.

*

A másik igen megrongált, mindössze néhány soros töredéknek a tudós archeológus megközelítőleg sem tudta keletkezésének korát meghatározni. Bizonyos nyelvi fordulatok alapján feltételezi, hogy ennek az arab nyelvű szövegnek eredetije szintén arameus lehetett. Akár így, akár úgy, a teljesség kedvéért az első mellé másolom:

„ ... már javában kizöldült a rét

........a jó szelek ... a tehenek szép, erős borjakat ellettek.........az új nemzedék..............legénysorba, munkára erősek, harcra bátrak........új törzs telepedett Húsz földjére, a fiatalabbak már nem eml

ékeztek a valaha elöljáró tehetős gazdára, neve Jób fitt már nem csupán egyes szavak hiányoznak, három elmosódott sor következik] ő csak a bedűlt tetejű fészerben, alatta rothadó szalma... néha elvánszorgott az udvar végi kúthoz ... látták az emberek [itt ismét két hiányzó sor] ... nem látták ... senki sem látogatta, kutyája a száradó sebhelyeket nyalogatta . .. lábszára. ........Bethsabé, a felesége cserépedényben leves ételt tett elébe. . . keze reszket, kiborította, színehagyott rongyain végigfolyt ... Bethsabé felsírt, ó, csak

5

9