Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Valuch Tibor: Andrassew Iván-Pál János: Prolilét-ra (kritika)
je a plasztikus megjelenítés, a drámaiság; igazában drámaírói, és nem epikus alkat. Az idő rétegeinek kihámozásához, az ehhez szükséges prózatechnikai, narratív eljárások aprólékos kimunkálásához; úgy érezzük, nincs igazán türelme. Siet, mint aki fontos dolgokat akar közölni az olvasóval, minél előbb. A Fényes karácsony, a Vízügy, a Törölve, a Tálalószekrény, a Jeles nap, és az Őszi torna az ötvenes éveket és 1956-ot, ezt a véres „őszi tornát” idézik fel; — hol a személyes élmény hitelével, hol áttételesebben. Az író figyelmeztetése, erkölcsi felelősségünkre apelláló felhívása mindegyik írásból kiolvasható: nem szabad felejteni. Aki elveszíti, elfelejti a múltját, saját magát, önazonosságát veszíti el, mint a Vízügy hasadottlelkű, az alkoholba és tébolyba menekülő, volt funkcionáriusa; vagy mint a gyermekeiknek és önmaguknak egyaránt hazudozó szülők — akik kitérnek a tisztázás, a saját szerepük vállalásának erkölcsi kötelessége elől, melyet egy fiatal és naiv történelemtanárnő gyanútlan házifeladata zúdít rájuk. A múlt „bevallása”, a történelemmel való szembesülésnek ez a mindenek felett való igénye Csurkánál már akkor is kategorikus imperatívusz volt, amikor még nem kezdődött el a múlt-tisztázásnak, a történelem újraértékelésének a legutóbbi hónapokban már szinte kampányszerű jelleget öltő folyamata. (Csurka ezen írásai korábban születtek, mint az elmúlt esztendő dokumentumgyűjteményei, életrajzai, visszaemlékezései). Az író tehát azok közé tartozik, akik ugyanazon a hangon szólhatnak tovább a megváltozott akusztikai viszonyok között is — árnyalatnyival sem kell hangszínt, hangfekvést változtatnia. írásaiban éppen ezért a megváltozott akusztikáért, a társadalmi közmegegyezés tisztább, európaibb formáiért szállt és száll síkra. Művei ezért nem veszítenek az idők változtával sem aktualitásukból, sem hitelükből. (Magvető, 1989) VALUCH TIBOR Andrassew Iván-Pál János: Prolilét-ra Megdöbbentő olvasmány ez a könyv, s egyben a nyolcvanas évek szociográfiai irodalmának figyelemreméltó alkotása. A szabadon áramló elbeszélésfolyam, amely Andrassew Iván értő közreműködése révén nyert művészi megkomponáltságot, nem egyszerűen egy vágóhídi henteslegény élettörténete. Jóval több annál. Beszámoló azoknak az embereknek az életéről, gondjairól, viselkedéséről, gondolatairól, akiket munkásoknak szokás nevezni. Pál János sorsregénye alkalmat ad arra, hogy visszapillantsunk a legutóbbi két-három évtized fontosabb eseményeire, társadalmi-politikai átrendeződéseire, s a maga valóságában ismerhetjük meg a kor társadalmi rendszerének működését is. Manapság a közvélemény egy része számos kérdésben alkot megfellebezhetetlen ítéletet, gyakran sablonok, mítoszok, hazugságok alapján. A valóságismeret hiányára utal az a meglehetősen elterjedt vélekedés, amely a munkássággal kapcsolatosan elsősorban a negatív tulajdonságokat — iszákosság, lustaság, műveletlenség, modor- talanság — társítja egymás mellé. 669