Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Szörényi László: Poklunk (esszé)
sának megfelel Valy, de mivel mellette szerepel a bécsi színésznő és a meztelen táncosnő is, erősítik az elsüllyedt Európa és az elpusztult Trója közötti analógiát. Afrikában az Amár iránt érzett szerelem ugyanúgy visszatartja az új haza keresésétől a hőst, mint a Didó iránt táplált „indignus amor” Aeneast, az isteni beavatkozást itt Roosevelt meghívólevele helyettesíti. Végül a végre elnyert hazában, a régi-új Magyarországon Lavinia szerepét Zsuzsa játssza. Ebben különbözik Faludy vígeposz-regénye minden más alkotástól, amely a Rá- kosi-korszak pokláról szól. A horrornak és komikumnak ilyenfajta vegyítése a fenségessel eddig e témában ismeretlen volt. A kárhozottak és az ördögök végtelen portrésorozata nemcsak a végre kiszabadult szenvedőket ihleti arra a megállapításra — közvetlenül az elhunytak emlékének tisztelgő főhajtás után — hogy ez az a hely, ahol „annyit röhögtünk”,17 hanem az olvasót is elvezeti arra az esztétikai és etikai álláspontra, ahonnan egyedül ítélhető meg méltán a benne ábrázolt korszak: a bor- zadály és a röhej sajátos harmóniájához. Mint víziónak, a könyvnek az a dolga, hogy jellemezzen, topográfiai sajátságokkal ruházzon fel egy túlvilági tájat, egy olyan poklot, amelynek a ráció szempontjából tulajdonképpen nem volna szabad léteznie. Ez a táj Magyarország. Mégis létezik, a túlvilági riport bemutatja. De lakói is vannak, népe. S ennek a népnek kismintája az a recski közösség, amelyet a könyvből megismerhetünk. Az ország nem váltódott meg akkor, mikor ők kiszabadultak, de ők maguk igen. Jelképes jelenettel záródik a könyv: miután a falu felé ballagó volt rabok megúszták az ávósok utolsó brutális tréfáját, még attól is retteghetnek, hogy hogyan fogadja majd őket az ellenük uszított, elbutított nép. És akkor elébük lép egy „majdnem tolsztoji paraszt” és így szól: „—Mindent tudunk — mondta. Mindent.”18 Köszönjük Faludy Györgynek, hogy könyvével elősegíti az ilyen tolsztoji parasztok számának növekedését. Mert ma még egyáltalán nem tudnak, nem tudunk mindent. JEGYZETEK 1. Faludy György: Pokolbeli víg napjaim. Budapest, AB Független Kiadó — ABC Független Kiadó, 1987. (Az 1962-ben megjelent „My Happy Days in Hell” a szerzőtől bővített magyar nyelvű eredetije.) 2. Vő. Eugene Vance: Augustine’s Confessions and the grammar of selfhood. „Genre”, Vol. VI. Nr. 1. (March 1973), 1—28. 1. 3. Faludy György: i. m. 341. 1. 4. I. m. 349. 1. 5. VÖ. Jean Touchard: Histoire des idées po- litiques. 2) Du XVIIIe sikcle a nos jours. 8 e édition. PUF, Paris, 1981. 646. 1. skk. 6. Faludy György: összegyűjtött versei. Püs- ki, New York, 1980. 254. 1. 7. Az első cikksorozat címe: „...én, ki megjártam mind a hat világot . . .” (Villon) ; a „Dolgozók Világlapja” (a továbbiakban DVL) az OSzK-ban csonka, ezért a sorozatot csak a 7. folytatástól olvashattam, ez a lap II. évfolyamának 27. számában jelent meg (1946. júl. 6.), a 8—9. l.-on. A szövegközlést a 38. folytatás zárja, a III. évfolyam 7. számában (1947. febr. 15.), 8—9. 1. A második cikksorozat a „Mars szekerén . . .” címet viseli, alcíme: „katona-napló”. Harminckét folytatásból áll, a III. évfolyam 20. számától az 51-ig (megjegyzendő: a sorszámozás hibás, az utolsó közlemény így a 30. számot viseli!); (1947. máj. 17.—dec. 20.) Csak a kiképzés történetét tartalmazza. 8. Ld. „Az utolsó hajó” c. fejezet II. részében, DVL II. 31. (1946. aug. 3.) 7. 1.; illetve „Pokolbeli víg napjaim”, 105. 1. 9. Az „Utazás a sivatagban” c. fejezet, DVL II. 40. (1946. Okt. 5.) 8—9. 1. 10. Uo. 45. sz. (nov. 9.) 8—9. 1. 11. Uo. 46. sz. (nov. 16.) 8. 1. 12. Uo., „A börtönből a felhőkarcolókig” c. fejezetben, 51. sz. (dec. 21.) 11. 1. 13. A „Manhattan szigetén” c. fejezetben, ua. III. 5. (1947. febr. 1.), 8—9. 1. 14. Faludy György: őszi harmat után. Officina, Budapest, 1947. 83. 1. 15. I. m. 85—86. 1. 16. Pokolbeli víg napjaim, 43—44. 1. 17. I. m. 538. 1. 18. I. m. 538—539. 1. 666
