Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 7. szám - László Gyula: "Keleten kél a nap..." (Götz László 4 kötetes magyar őstörténete) (tanulmány)

nek, nem pedig az, hogy mindig nyomunkban jártok.” Ha nem is szó szerint adtam vissza Ligeti Lajos szavait, de lényegükben nem tévedtem! Valóban, őstörténeti kutatásunk — részben a magam régebbi munkái is — a nyelvészek eredményeire épültek. Lényeges azonban, és már itt is hangsúlyozom, nem a nyelv anyagának vizsgálatára, hanem a vizsgálatokból a nyelvészek által levont történeti következtetésekre! Nagy különbség ez! Míg szigorúan vett nyelvészeti munkájukhoz nem szólhatunk hozzá, mert nem vagyunk illetékesek, de a területekre és időrendre átvetített eredményeik nem következnek nyelvi megfigyelésekből, hanem csupán azok történeti magyarázatai. A nyelvi tények érintetlenül hagyásával és a nyelvészeti történeti elképzelések teljesen elhibázott voltának tudomásulvételével a kérdéseket újra fel kell vetni, és nagyrészt annak a tudományágnak keretén belül kell a megoldást keresnünk, amely a településekkel, népmozgásokkal stb. kézzelfogható anyag birtokában alkotja meg őstörténeti elképzeléseit. Nos, ebben az irányban dolgozik Götz László is.

Még valamit Götz László munkásságának bemutatása elé. Ez pedig régészetünkben a bírálat elmaradása. 45 előtt a régészképzés alig-alig tudta ellátni a budapesti cs vidéki igényeket, 1945 után pedig hirtelenül felduzzadt, a pesti egyetemen külön ősrégészeti, ókori régészeti (ezen belül provinciális, népvándorlás és középkor-régészete) egy katedrás képzés folyt, ehhez hozzájárult még Pécs, Szeged és Debrecen egyeteme. Öröm volt látni a feltörekvő fiatal nemzedéket, anyaggyűjtő és értékelő munkásságukat. Mert a dolgozatok egy-két kivétellel becsületes munkák voltak. Egyrészt régi, jegyzőkönyvek nélküli, vagy pontatlan ásatásokat kellett feldolgozniuk, csak lassan szaporodtak az önálló ásatások, s azok értékelése. Aztán megindultak az önálló megyei gyűjtőmunkák, topográfiák gyűjteménye, amely szilárdabb alapot adott a részlettanulmányoknak is. A kritikai hozzászólásoknak ez az öröm vetett gátat, és még valami.

Természetesen a régész is ember, és az alapvető emberi természetek (temperamentumok) reá is érvényesek. Vannak tehát összegező természetek és részletlátásúak. Egyiktől a másikat kívánni meddő dolog lenne. Így például magam, aki a nagy áttekintések embere vagyok, méltatlannak ítéltem volna ezt követelni a részletek iránti tehetségektől. Így aztán — például részemről is — elmaradt a kritikai számonkérés, hiszen említettem; a dolgozatok alapvetően eleget tettek a múlt idŐK mércéjével mért várakozásnak. Meginduló ősrégészeti kutatásunk meg a nyelvészeit őstörténet tanításának jegyében fogalmazott. Csak legújabban (lásd Fodor István lesújtó kritikáját Bartha Antalnak a 10 kötetes magyar történelembe írt őstörténetéről) kapott erőteljesebb hangot a bírálat. Ám ez is a finnugor nyelvészet „biztos eredményeire” épített. Magam, aki kitörni igyekeztem a dogmák alól, erős bírálatot kaptam egy kitűnően képzett nyelvésztől, aki szinte kikérte magának, hogy nem képzett nyelvészként beleszólok munkájukba. Jóllehet nem olvasta figyelmesen munkámat (Őstörténetünk), mert abban mindent elfogadtam, amit szakképzett nyelvészeink felismertek, addig a határig, míg a nyelvészeten belül maradtak, de amikor elkezdtek ebből történelmet csinálni, akkor magamban — és írásban — megálljt mondtam azzal a rövid mondattal, hogy nem én nyelvészkedek, hanem ők történészkednek. Nos, Götz László hozzászólásai ugyanebben a szellemben fogantak a II. kötetben, amikor azért bírálja két őstörténet-könyvünket, mert pusztán a nyelvészeti „történelmet” követik. Götz László munkássága bizonyos fokig pótolja a nálunk elmaradt bírálatot, s ezért csak köszönettel tartozunk neki.

Még egy szót elöljáróban, ez Götz László stílusára vonatkozik: mintha a hitviták erőteljes hangneme éledne fel, gúnyolódik, erős szavakkal ítélkezik, a maga fölényének tudatában szintehogy rendreutasít. Ez kellemetlen művében, de hát a hitvitázókat mi inkább bámuljuk szókimondásukért, semmint elítéljük durvaságukért. Nézzük el a maga igazát védő lendületes stílust a szerzőnek, ne tegyük félre ezért ezeket az értékes köteteket. Ajánlom mindenesetre, ha új kiadásra kerül sor, tompítsa ítélkezésének bántó kicsengéseit.

1987. június 26-án Götz László előadást tartott a szentendrei Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesületben munkásságáról, s ez megjelent az Egyesület kiadvá632