Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 7. szám - Páskándi Géza: A félrevert harangok (Protesz-dráma, avagy: dokumentum a jövőből három felvonásban) (dráma)
(Kintről most trappoló lábdobogás, megjelenik Oltyán, liheg, szeme pánikosan forog.) OLTYÁN Puskát hallék! Megint vadásznak, még most is van kedvük... (Ilona nem néz rá, Oltyán a világnak beszél.) Még most is, pedig fel van akasztva a harangozó, a tiszteletes meg csak ül a templomba, s hiába várja. (Hangja kétségbeesett.) Fel van akasztva a harangozó, Ilon! (Ilona, mintha nem hallaná, csak ringatja a sámlit.) (Függöny) HARMADIK FELVONÁS A fatornyos templom belseje. Pontosabban: a harangláb térsége. Balra, néhány falépcső vezet a haranghoz, amely a lécek mögül is látszik. A harang mellett lépcső, nyitott ablak. Szemben főbejárat: kovácsoltvas díszítésű ajtó, benne jókora cirkalmatos kulcs. Jobbra ehhez hasonló, ugyanilyen nagyságú kulccsal, ezen át lépnek az istentisztelet tulajdonképpeni helyére. Bent a szószék mögött, mellett egy kis hátsóajtó, amelyen át főként a tiszteletes jár, hogy a szószékre menjen. A templom „művészbejárója”. Erről csupán szó esik a darabban. A kovácsoltvas-díszítések nem a Fazo- la-féle barokk, hanem a népi, naiv kovácsművészek motívumai szerint készültek. A harangláb falain ehhez hasonló fadíszítések, népi térítők stb. Középen a bentről kihozott úrvacsora-asztal. Első pillantásra a szín üresnek látszik. Fönt most megmozdul valaki: a tiszteletes nézett ki az apró ablakon. Lassan lejön a lépcsőn. CSÉCSEY Ö uram . .. Uram-teremtőm, kérlek, segíts engem lojalitáshoz, erősítsd meg az én hitemet a törvénytiszteletben. Vigy engem a lojalitás ösvényére ismét, hogy megmenthessem a te templomodat, ámen. (Áll, maga elé néz, majd hirtelen.) A hátsó bejárat... (Jobbra indul, kikulcsolná az ajtót, de most dörömbölnek. Megdermed, halkan ellép az ajtótól.) Ki az? Szalázs úr, ön az? (Kis csend.) Sza- lázs úr, ön az?! ÁBEL (hangja) Én vagyok, apám. CSÉCSEY Ábel! (Hirtelen) Egyedül vagy? (Gyanakvás.) ÁBEL Egyedül. (A pap sietve a főbejárathoz megy, kikulcsolja.) CSÉCSEY Gyere. (A nyitott ajtóból meglátja, amit mi nem.) Miféle láda az? ÁBEL (belép) Ne féljen, nem hozom be. (Megtörli arcát a csurgó verejtéktől.) CSÉCSEY Mért jöttél ide? Egyedül akarok lenni. Enyém a felelősség, csak az enyém. Senkit nem akarok belerángatni semmibe ... Nem tetted jól, hogy idejöttél. Elég bajod volt eddig is! (Szinte kiömlik belőle az egész.) ÁBEL (kis csend után) Engem félt, vagy tőlem fél, apám? CSÉCSEY (rábámul) Szégyellő magad, szégyellő! ÁBEL (megragadja kezét.) Bocsásson meg, kérem, bocsásson meg, de annyi minden történt ez alatt a két-három óra alatt, annyi minden. (Már-már lezuhant a lépcsőre.) CSÉCSEY Mi történt? Mi történhetett még? (Kis csend.) ÁBEL (kitér.) Csak harcolunk és nem kapunk bíztatást. Egy-egy ember kiáll, öten-tízen kiállunk. És nem kapunk bíztatást. Nem segít az ország. CSÉCSEY (kesernyésen) Melyik? Az anyaország vagy ez? ÁBEL Az se! CSÉCSEY Nem így van! (Tétova lesz.) Nem egészen... (önvigasz is.) És itt is volt már jobb ... ÁBEL (zord gúny) Tettenértük őket, a politikájukat... tetten ... Mindig is így akarták, csak maszkírozva... De most már szégyentelenek! Gyilkosok ... CSÉCSEY A mieink ott nem fogják engedni ! ÁBEL (egyre komorabb izzással) A mieink? Maguktól sose jutott volna eszükbe, hogy segítsenek. Csak ha baj van bent és kint, csak akkor. Még mindig nem hallgatnak eszükre és szívükre ... nem mernek! Jobbra, balra, le s föl pislogat- nak. A hatalmasok beleegyezését várják... Sőt már az ellenfelek, az ellenség jóváhagyását is. „Légy szíves engedd 613
